Ha körülvesz a csend,
s minden vágy elmarad,
a kifosztott idő is
némán tovább halad,
felsejlik majd benned
szerelmem hiánya,
sötétségbe hajlik
lelkednek magánya.
Hiába sóhajtod
akkor a nevemet,
szívem már tégedet
addigra eltemet.
Nem hiszel álmokban,
útjukra engeded,
s akkor lesz igazán
mélységes a csended.
Kedves Judit! A csend,és a magány, mint téma, engem is sokat foglalkoztat. többféleképpen is próbáltam már feldolgozni.
VálaszTörlésA te feldolgozásod is igazán megkapó . szeretettel Irma
Kedves Irma, köszönöm!
VálaszTörlésJudit
Nekem nagyon tetszett ez a vers. Visszafogok térni hozzá, mert nagyszerű gondolatok, sorok,rímek egysége. Jó a ritmusa, szóval nagyon tetszik.
VálaszTörlésDikó
Kedves Dikó, nagyon köszönöm!
VálaszTörlésVörös Judit
"Hiába sóhajtod
VálaszTörlésakkor a nevemet,
szívem már tégedet
addigra eltemet" - itt megálltam kicsit, Judit. Úgy érzem, a harmadik sorban a tégedet nem igazán lírai kifejezés (ma már) - talán népdalokban halljuk, és régi versekben.
Lehet, hogy itt feláldoztad a mondanivalót - versed üzenetét - a sorvégi rímek (erőltetett) összecsengéséért?
Vagy szándékos ez a kicsit népies stílus, ami az első szakaszban nins jelen?
Lehet, hogy rosszul érzem...?