Zarándoklelkem már nem leli a csapást
Bús, tompa rögök között az ébren nyugovást.
Saruja, a sosem volt, semmivé kopott
Pénze épp csak... És így követte a Napot.
Mégis, falat ha étekül jutott
száraz, savanyú volt, most mégis édesül.
Nem kézben, orrban, szemben, fülben, szájban.
Hanem itt. Belül.
Szia!
VálaszTörlésNem tudom, nekem ez a rész itt nem áll össze:
"Saruja, a sosem volt, semmivé kopott
Pénze épp csak... És így követte a Napot."
Ebbe a két sorban belesűrűsödött aztán sok dolog, de nem bontod ki, nem érzékelni a kohéziót.
Kár, hogy ebben a két sorban a "mégis"-t kétszer is elsütötted:
"
Mégis, falat ha étekül jutott
száraz, savanyú volt, most mégis édesül."
Az utolsó két sorban helyesebbnek tartanám, ha az utolsó előtti sor végére vesszőt tennél és nem pontot, a következő sort meg kisbetűvel kezdenéd. Jelenlegi állapotában zavaró az írásjelek használata.
Összességében úgy érzem, hogy a két vsz. között erős hangulati különbség van. Nem sikerült az átvezetést megoldani. Hiányzik onnan még egy vsz.
Egyes fogalmakat jó lenne tisztázni.
Pl.: az első sorban mi az, hogy "csapást"?
Milyen értelemben használod te azt itt?
...én nékem átjött...az írásjelek, tényleg zavarók voltak néhol...a hangsúlyosság végett...
VálaszTörlésJogos a kritika - ez egy igen régi szövegem átdolgozása volt, és épp azért tettem fel, hogy van-e valakinek bármi észrevétele vele kapcsolatban. Köszönöm a reflexiót. Én magam úgy érzem, hogy az egészből csak az első sor ér valamit, kényszerből írtam meg a többit, és egyelőre még forgatom, hogy érdemes-e továbbvinni.
VálaszTörlésJó kérdés, hogy a "csapást" mit is jelent... Csapás, mint erdei vadnyom, ösvény? Csapás, mint ütleg? Akármelyik is, elég nehéz állapotról számol be...