Kisdedóvó

Az óvoda új építésű volt és korszerűen felszerelt. A legjobb fejlesztő játékok hada sorakozott a gyermekbarát bútorok polcain. Az óvónő érdeklődő pillantással méregette a babakonyhában tevékenykedő „háziasszony” mozdulatait.

- Mi finomat főzöl Tündérkém? – kérdezte a serénykedőt.

- Tetszik tudni Óvó néni, ma paprikás krumpli lesz az ebéd.

- Hmm.. Az biztos nagyon finom lesz. - mosolyodott el az óvónő.

- Igen. Úgy vágyom valami finom magyaros ételre. Tetszik tudni én már nagyon unom azt a sok zöldséges gezemicét, rákot, langusztát.

- Nálatok ilyen ételek vannak ebédre? – hüledezett a pedagógus.

- Persze. De nem csak ebédre. Általában vacsorára is. Bár az igaz, hogy a múltkor szarvas pecsenye volt narancsmártással. Na, hát az valami undorító. Legszívesebben kiköptem volna, már az első falatot. De anyukám mindig azt mondja: „Fiam, amit kimernek a tányérodra azt mind meg kell enni.” Így hát nehezen, de leküzdöttem.

- Ó, te szegénykém…

A játszószőnyegen négykézlábra ereszkedve, egy vérbeli masiniszta tologatta a kisvonatot nagy átéléssel.

- Sihuhhu.. Tatattata-tatattata..Sihhuhúúúúúúúúú

- Na, Petike! Te vagy a mozdonyvezető?- kérdezte az óvónő az önfeledt játszadozót.

- Igen Óvó néni. Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára… Tényleg, merre van ez a Kanizsa? Oroszországban?

- Nem, dehogy! Honnan veszed ezt a csacskaságot? – nevetett fel az óvónő.

- Hát, mert még egyedül ott nem jártam a világon, meg Kanizsán. Sihuhhúúúú…

- Nagykanizsa Magyarországon van, méghozzá Zala megyében.

- Ááááá, az uncsi. Mi minden héten másik országba repülünk. Zalába biztos nem jár repülőgép.- szontyolodott el.

- Az lehet, de például vonat igen.

- Gőzös vonat?- élénkült fel hirtelen.

- Nem-nem. Ma már korszerű dízelmozdonyok húzzák a kocsikat.

- Nekünk meg van dízel autónk, a legújabb Audi. Bi-bi-bííííí!

A babakonyha tündére erre felkapta a fejét, a kis lábosból kiemelte a fakanalat és azzal fenyegette meg a dicsekvő vonatvezetőt.

- Ne legyen olyan nagy a szád! Nekünk páncélozott kocsink van ááám, meg mindenkinek saját testőreee!

- Kérlek ne veszekedjetek, fejezzétek be!- állt közéjük az óvónő.

A csoportszoba ajtajában egy fekete öltönyös, jól szituált úr jelent meg hirtelen.

- Kezét csókolom, üdvözlöm Önöket! Külügyminiszter Úr, Nagykövet asszony! Ideje indulnunk, ötven perc múlva felszáll a gépünk Ferihegyről.

A játszószőnyegről kicsit nehézkesen tápászkodott fel az ötvenes évei elejét taposó ingujjra vetkőzött férfi. A kisvonatot a mosolygó óvónő kezébe helyezte. A vajszínű kosztümkabátot rásegítette a főzöcskét abbahagyó középkorú asszonyra, majd kézfogással búcsúztak az óvónőtől.

- Köszönünk mindent, kedves Gizike. A jövő héten, ha a Távol- Keletről megérkezünk, ismét eljövünk kicsit relaxálni Magácskához! - villogtatta meg fogsorát a miniszter.

- Miniszter Úr, Nagykövet Asszony! Kisdedóvó cégünk mindig nagy örömmel áll a kormány tagjainak a szolgálatára, kisded játékainkkal.