Olyan volt, mint napsugár az égen,
szépsége megfogott egy perc alatt,
megismerve őt, csodáltam lényét,
epedve vártam forró ölelését.
Leírhatatlan érzés ejtett hatalmába,
átkaroltam szorosan magamhoz húzva,
gondolataim mindig csak nála jártak,
a boldog órák örökké minket vártak.
Éreztem a tavaszt és a nyári napsugarat,
mesés érzés töltötte el mámorítón testemet,
a szívszorító boldogság egyre jobban rabul ejtett,
kívántam, soha ne érjen véget ez a pillanat.
Habzsoltam szavát, igazán csak Ő számított,
egyszer csak elmúlt minden mi oly szép volt,
egyetlen rózsaszálam nyílni kezdett,
védekezésül szúrós tüskéket növesztett.
Tüskéi zsengék voltak ám megsebeztek,
meghalt a csillag, mely beragyogta az eget,
a szikrázó nappalt a sötétest váltotta fel,
s a boldogságot az enyészet kergette el.
László, ez kedves, de sajnos belőlem többet nem váltott ki, nem érzéketlenségem miatt, hanem mert nem ír semmi különlegeset.
VálaszTörlés