A KÚT

Minden éjszaka hallotta a furcsa hangot a kútból. Eleinte csak egy héten talán egyszer, aztán egyre többször, mostmegmár minden nap.

Éjszaka kezdődött a dolog, olyan éjfélkor, és a fene tudja meddig tartott, de pirkadatra megszűnt.

Már napközben sem tudott másra gondolni, csak a kútra, arra a rohadt kútra, ami meg fogja ölni.

Már nappal is hallani vélte a hangokat, de ez nem igaz, csak az idegei odavoltak, és hallucinált.

Persze az ő olvasatában mindegy volt, ugyan úgy kikészíti, akár képzelődik, akár nem.

Már próbáltam éjjelre bedugaszolni a füleit, de nem ért semmit, mert olyan, mintha az agyában szólt volna.

Szerinte, ez egy olyan hang, amit ha hall valaki, sosem szabadul meg tőle.

Összepréseli a lelket, értelmezhetetlen víziókat támaszt, a szorongás úgy ágaskodik a tudatában, hogy ordítani tudna.

Persze bénult hallgatás telepszik rá, mozdulni sem képes, csak csorog arcáról a víz, és olyan kifejezéstelen lesz a tekintete, mint egy döglött halnak.

Eleinte nagyon megijesztett, de később megszoktam.

Ilyenkor békén hagytam, aztán egy idő múltán felengedett, és holt fáradtan lefeküdt.

Csak úgy ruhástól, és azonnal elaludt.

A rosseb tudja mi a fene ez, már belenéztem a kútba, még viharlámpát is belelógattam egy kötélen, de nem láttam semmit, csak a mohos köveket az oldalfalaiban.

Valahol mélyen látni vélem a fekete vizét, de mozdulatlan tükre nem árult el semmit.

Már gondoltam arra is, hogy ez a mély kút, valami átjáró lehet egy másik világba, valami ismeretlen és elmesélhetetlen másba, amire nincsenek is szavaink.

Érdeklődtem mindenfelé, de senki nem emlékezett mióta állt ott az a kút, nem tudni ki fúrta, és mikor.

Hogy milyen a vize- nem tudom, sosem használtuk, sem az előző itt lakók, sem mi.

Meg sem tudom kérdezni, mert a környékbeliek nagyon kényszeredetten reagáltak kérdezősködésemre, tőlük tudtam meg nagy nehezen, hogy az előző lakók eltűntek.

De abba kellett hagynom a kutakodást, mert elkezdtek az emberek kerülni.

Ez a hülye, meg egyre zavarodottabb lett.

Már éjszaka kiült egy sámlira a kútkávához, és kőmerev arccal figyelt.

Aztán- mint mondta- halkan kezdett felkúszni a hang a mélyből, egyre erősödve, kibuggyant a fekete víz a káva szélein, végigfolyt a kerten mint a láva.

Egyre dagadt és forrt, meg kellett kapaszkodnia, mert elsodorja különben.

Majd végetért a színjáték, elhalkulnak a zajok, és visszaörvénylett a fekete víz.

Csak az elmondásából tudom, akármit tettem, én nem érzékeltem semmit.

De éreztem, ebből baj lesz, egyre fogyott, nem evett- csak a kutat figyelte.

Egy sötét nyári éjszakán, felriadva álmából, kiugrott az ágyból, és úgy, mezítláb kiszaladt a kertbe.

Mire utánaeredtem, már nem láttam sehol.

Akkor, abban a minutumban először hallani véltem azt a bizonyos hangot, a kút mélyéből jött, egyre halkabban, aztán gondolom elnyelte a feketeség.

Ez, már vagy két hónapja történt, azóta minden éjjel kimegyek a kúthoz, de semmi…