Net-randi

Mint mindig, most is nagyon éhes volt. Nem tehetett róla, őrülten szeretett enni. Nem egyszer hallotta már, hisz a pszichológusok úton-útfélen nem győzték hangsúlyozni, hogy a rossz táplálkozási szokások a gyermekkorból erednek. Ez számára is kényelmes magyarázatnak tűnt, mert a felelősséget rögtön tovább lehetett hárítani, nevezetesen az anyjára, hiszen ő volt az, aki állandóan etetni akarta. Negyvenkét évesen két dolog volt, ami Benőt állandóan foglalkoztatta: az evés és az írás. Többnyire felváltva művelte ezt a két tevékenységet, de az is előfordult, hogy mindkettőt egyszerre. Ült a számítógép előtt, egyik kezében nagy karéj zsíros kenyér, a másikkal meg pötyögött a billentyűzeten, ami épp e kettős tevékenység következtében állandóan csúszott a zsírtól, és tele volt morzsával. Így teltek a napjai, hetei, hónapjai. Kis változatosságot csupán az jelentett az életében, amikor leugrott kajáért a sarki közértbe, vagy beült a szomszédos utca pizzériájába. A pizza volt az egyik kedvenc étele. A másik a hamburger és a zsíros kenyér. Ezt azok is sejthették, akik személyesen nem ismerték őt, abból, hogy regényeinek főhősei az említett étkeken kívül mást szinte nem is fogyasztottak.

Szó, ami szó, hősünk nem volt megrögzött híve az egészséges életmódnak, ami nem csak a táplálkozás, hanem a testmozgás területén is megmutatkozott. Az étel megszerzésén kívül másért nem is volt hajlandó megmozdulni. Csak ült egész nap, és evett, meg írt. Sikerkönyveket. Csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb regényeket. Minél többet írt, az olvasók annál többet akartak tőle olvasni. Megbabonázta őket Benő gördülékeny, ellenállhatatlan stílusa, de főként jól kitalált főhősei, a magas, erős, jóképű, rendíthetetlen férfiak, akik egytől-egyig a tisztesség, becsület és lovagiasság mintapéldányai voltak. Hát csoda, ha a nők bolondultak a könyveiért? Legalább papíron találkozhattak álmaik férfijával.

Érthető módon Benő postaládája és e-mail fiókja mindig tele volt. Hűséges rajongói naponta árasztották el szerelmeslevelekkel, és ő mindegyikre becsülettel válaszolt. Az írás és a levelezés olyan sok időt vett igénybe, hogy valódi társas kapcsolatra már nem futotta. Egyszer aztán fellázadt saját életmódja ellen. Alkotói válságba került. Egy erotikus jelenet volt az oka, amit sehogy sem tudott megírni. Hogy is tudnám, kesergett, amikor lassan már azt is elfelejtem, milyen egy igazi hús-vér nő. Úgy érezte, muszáj felfrissítenie porlepte szerelmi életét.

Ekkor határozta el magát az ismerkedésre. Számtalan hölgyrajongója régóta ostromolta személyes találkozásért. Ezek a kitartó nők meg voltak róla győződve, hogy az író saját magáról mintázta főhőseit, így aztán látatlanban is beleszerettek. Itt az idő, hogy belevágjunk, döntötte el, és hosszas levelezésbe bonyolódott egy, az e-mail fiókját hónapok óta vitézül ostromló hölggyel, aki néhány hét múlva elküldte neki a fényképét. Nagyon elégedett volt a látvánnyal. A képről kellemes arcú, szőke, jó alakú fiatal hölgy mosolygott rá huncutul. Nosza, elővarázsolta a számítógépén tárolt érettségi fotóját, és továbbította Zsanettnek, merthogy így hívták a leendő barátnőt. Miután ily módon mélyebben megismerték egymást, mindkettőjükben feltámadt a vágy a személyes találkozásra. Meg is beszélték a napot és az órát, amikor a lány fölmegy hozzá.

Benő mindent egy lapra tett föl. Nagyon várta már a péntek estét. Előre eltervezte, mit csinál majd aznap: takarítás, frissítő fürdő, fodrász, manikűr, pedikűr, különleges kajarendelés, tiszta ágynemű a hálószobába. Rettenetesen izgult, hogy minden jól menjen. Csütörtökön már csak a másnapra tudott gondolni. Próbálta magát a munkába temetni, de gondolatai egyre csak a lány körül forogtak. Hogy idegességét legyűrje, állandóan ennie kellett. Estefelé, egy újabb éhségi rohamában kibattyogott a konyhába, szelt magának egy hatalmas karéj kenyeret, és megpakolta a reggel vásárolt friss, vastag disznósajt szeletekkel. Épp az első harapáshoz készülődött, amikor csengettek. Búslakodva tette le érintetlen vacsoráját. Felrántotta derekán a kinyúlt, félig lecsúszott melegítőt, laffogós papucsában az ajtóhoz ment, és kinyitotta.

Megszólalni sem volt ideje, mert az ajtóban álló meglehetősen érett korú, festett szőke, kifejezetten molett hölgy, egy lapos dobozt tartva Benő orra elé, elkiáltotta magát:
 Pizza-futár!

A férfi a meglepetés erejétől földbe gyökerezve csak annyit tudott kinyögni:

 Nem rendeltem pizzát. Disznósajtot vacsorázom.

 Maga kicsoda? – rivallt rá a nő a pizzás doboz fedezékéből.

 Én, kérem, Borkúti Benő vagyok – rebegte megfélemlítve.

 Lehetetlen! – fintorgott a nő, mialatt szigorú tekintete végigsiklott a férfi papucsán, foltos pólóján, meglehetősen gömbölyödő pocakján és kör alakban fénylő fejtetőjén.

 Higgye csak el! – mondta Benő sértődötten. – És ön kicsoda?

 Zsanett. Mára beszéltük meg a találkozót a művész úrral. Hol van a művész úr?

 Már mondtam, hogy én vagyok, de magát csak holnapra vártam…– hebegte szánalmasan.

 Maga nem is hasonlít Benőre!

 Pedig én vagyok, értse már meg!

A nő lesújtó pillantást vetett rá.

 Jól felültetett engem. Maga a Benő nagyapja lehetne! És nem is jóképű. A magasságáról már nem is beszélve. Maga egy kerti törpe! Aljas, piszkos csaló! Hazugság a regényeinek minden sora! Soha többé nem olvasok el egyetlen könyvét sem! – fröcsögte a férfi arcába. Földhöz vágta a pizzás dobozt, és elviharzott.

Benőnek kellett néhány perc, hogy összekaparja romokban heverő egóját. Fejét csóválva felszedegette a földről a pizza maradványait, majd az egészet a kukába dobta. Ő sem az volt, akit a fényképen láttam, dörmögte bosszankodva. Hiába, az ember ma már senkiben sem bízhat. Kezébe vette a disznósajtos kenyeret, és elkeseredésében nagyot harapott belőle.