Csodákban hittem,
s napjuk elfeledtem
kitárt szárnyakkal
húznak el felettem
a holnapok.
Fél évszázad emlékére
írnék verset, merre, merre?
tovatűnt az ifjúságom
s én csak búsan dúdolok
magam vagyok.
Száz út volt már énelőttem
tévútra én hányszor léptem
ha új ösvényt a sorsom
elém dobott,
hallgatok.
Élni kéne,menni, menni,
kopott cipőt kicserélni,
hol az út elágazott
ecsetemet ott feledtem
fájó búmat eltemettem,
ballagok.
Föleszmélek alig éltem,
mindig szépet, jót reméltem
s vagyok most bús, kétkedő
s fejem fölött ott repül
a végtelen idő.
Hmm... elkezdtem aggódni kicsit.:) Elgondolkodtattál, köszönöm.:)
VálaszTörlésKöszönöm, DzsDzs, hogy olvastál Irma
VálaszTörlésÉn is elolvastam többször. Együtt érzek, ebben élek magam is, csak nem akartam elárulni:)
VálaszTörlésKöszönöm, Éva! ...hátha még tudnád, milyen régen írtam...üdvözlettel: Irma
VálaszTörlésEz a szomorú gondolat szép verset eredményezett.
VálaszTörlésDe megtalálhatók benne a pozitív gondolatok is. Ennek örülök.
Daniel, köszönöm. Irma
VálaszTörlés...senki nem mondja meg a helyes irányt...az csak később dől el, hogy jó e az irány vagy sem...s az idő törvényt ül felettünk...
VálaszTörlésSzia Matyó ! Köszönöm, hogy olvastál, és válaszoltál ...milyen igaz!... üdv. Irma
VálaszTörlésAz irányt annak nem mondják meg, aki nem hisz az irányokban.
VálaszTörlésIrány, kiút, megoldás mindig van. A gond azzal szokott lenni, hogy nem élünk vele.
Sajnos már a magyar mentalitás részévé vált, hogy ha valakinek azt mondják, hogy ne rohanjon a falnak, mert fájni fog, akkor is kipróbálja.
A jó szóra nem hallgatunk, a linkeket meg hagyjuk dőzsölni.
Van benne igazság. Köszönöm, Balázs, hogy olvastál
VálaszTörlésüdvözlettel Irma