A lovag

Hiszek a szerelemben, zsigeremben él,

erőt ad mindenhez, s a jövőhöz reményt.

Sújthat a sors akár ezer csapással is,

nem érhetnek irigy emberek átkai.

Benned élek és Te kitöltöd lényemet,

ezért vártam Rád hosszú-hosszú éveket,

nincs más út, mely előttem csábítón vezet,

kanyargott sokat, de céljához érkezett.

A Paradicsom kapui lassan nyílnak,

vágyódó karjaid tüzes táncba hívnak,

ropjuk együtt, a lépések izgatottak,

a comb és láb már rég egymásba karoltak.

Csak a lassú mozgás számít, gyönyör benne,

mintha a két test ezer éve ölelne,

kapcsolódnak egymásba szorosan, forrón,

mohón oltja ott szomját adott, kapott csók,

újra, s újra órákon át, pereg a tánc,

a fáradhatatlan éj most torkos, falánk.

Csúcson a hang akad, véget vet zenének,

vízszintben hallgatnak a pilledt szirének,

levezet néhány lépcsőt a simogatás,

harmatos bőrfolyó, szunnyadó mozgatás.

Álomba ringat a mosolygó csöndes szív,

s lelkek hullámhosszán nyugalmat közvetít.

A reggel pihent ölelése megérint,

a vágy lovagja dárdájával felénk int,

győztes rohama időtlen korokon át

tesz királynője fejére kéjkoronát.

(2004. március)