Erósz és a slicc

Az alábbi versem heves vitát váltott ki egy másik portálon az alkotótársak és a "kritikusok" körében, ennek a bennem megszületett visszhangját a Jegyzet c. írásomban olvashatjátok, amelyet vitaindítónak szánok a retorikus kérdés kíséretében, és ez már magában hordozza a véleményemet is... A MŰVÉSZETEKBEN CSAK A DIVATOS, A KOR ÍZLÉSÉNEK MEGFELELŐ ALKOTÁSOK KÉPVISELNEK ÉRTÉKET?

Erósz villan

Boltívek didergésében fogan,

lobban az érzékiség ,

utat talál, életrésnyit,

s a rügy-tavaszba átpiheg;

vastag falakból kihasad

a rét, a virág, a vadbozót,

sugárparittyáz fentről a lég,

omlik kábán a határkő,

s lángra nyílik a pillanat...

...a szökött tél izzó nászjátékát

megremegik az ibolyák...

J E GY Z E T

(Erósz és a slicc)

Már megint tanítottak, hangnemre okítottak az okosok. Legyek mai, diktál a kor! A kór. A levegőbe száműzött értelem, mely öncélúan illeszt szavakat, s mint korszerű illúzióbazár kínálja a líra portékáit -, selypít vagy dünnyög az árus, egyremegy! A sznob mindig potenciális vevő, megáll az asztalnál, rábólint, abból kér, amit a szavak és képek trendivé riszáltak.

Kit érdekel ma már Erósz, a vágy is az újhullámnak hódol! Mit énekelni boltívekről! A panelek közé szorult nulltündérek hangja elfojtja úgyis, s a hipphopp-kofák versringyóját bambult, divatra éhes kultúremberek fogyasztják.

Ma megint okítottak az okosok! Hosszú út porából köpenyeget venni nem ciki, már régesrég avítt, akárcsak eltűnni hirtelen, mint erdőben a vadnyom! Mondjam, maradok, és az erotikával is bánjak divatosan, ha lehet, emígyen:

"sliccem néha férfiasan

nyitva hagyom, látszik a hasam." !