olykor még
ha a tükörbe nézek
szememben ismerős
riadt-tört fények
veszettül kergetőzve
múltat s jövőt idéznek
a sorsomról lemálló maszk alól
s a múlt-idő
csak szájam szögletén hagy
egy megbújó félmosolyt
és a rezzenő
nemrég még
derűtől redőző
homlokon
ma mélyülő
szomorú ráncokon
- mint jussával lopva távozó
kapzsi vérrokon -
a vén IDŐ
a sors-szövő oson
nem búcsúzik
csak mint ki rejti könnyeit
vissza sem néz
lopva távolodik
az árulkodó
leleplező
vakító fény elől
… talán a bársony anyaölből
lágyan kígyózó köldökön
a lét-halálba
törtetőn
idő előtt megérkező
koraszülött
csecsemő
gyötrődik így
mielőtt fényre érve
először fölvisít
mert sejti már
hogy jöttével örökre búcsúzik
sorsával
új halál
születik
(William Butler Yeats (1865-1939) ír költő ihlette: „Létet, halált nézz hideg szemmel!”)
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése