Valósággá vált a fájó gondolat.
Meghallhatok egy súlyos baj miatt.
Álnok daganat végezi be sorsomat.
Nem volt erőm, hogy terhemet vigyem,
Az emlék még rövid és vége az életnek.
Nem tudtam nevetni, örülni semminek.
Kínzott a fájdalom és megdöbbentem.
Mellettem voltak unokáim és gyermekeim.
Biztattak, hogy akarjak meggyógyulni.
Lelkük fájdalmát tükrözték szemeik.
A féltéstől nem tudtak mosolyogni.
Erőt adtak, mert éreztem a hitüket.
Ezt nagy erővel sugározták felém.
Éreztem szívből jövő szeretetüket.
Ez segített, elhinni a reményt.
Jött a kegyetlen megpróbáltatás.
Sugárnyalábok járták át testemet.
Fáradt voltam és jött a nagy fogyás.
Fehér folyadék hígította véremet.
Eljött a nap, a szorongva várt délelőtt.
Zöld ruhás emberek álltak az ágyam mellett.
Szikék és műszerek hevertek a lábam előtt.
Fölöttem fehér színű műtő lámpa fénylett.
Halk beszédet hallottam, majd elnyomott az álom.
Nem éreztem semmit, fehérség és csend vett körül.
Megszűnt az idő, testem átjárta a nyugalom.
A jövő titok, de bíztam a gyógyulásban legbelül.
Fájdalmas volt az ébredés és kába voltam.
A párnát bőven öntözték fájó könnyeim.
A látványtól döbbenet vett erőt rajtam.
Az oldalamon egy zacskót láttak szemeim.
Megváltozott minden ezen a szomorú napon.
Erősen szívbe markolt a gyötrő félelem.
Félelem és a riadtság látszódott arcomon.
Vágytam inkább a halált, mint az életem.
Nyílt az ajtó és a kis unokám jött felém.
Papa igyekezz, gyógyulj meg gyorsan,
Suttogta fülembe, remény öntve belém.
Hogy játszhassunk majd együtt jó sokat.
Riadt szemében ott volt a ragyogás.
Megértettem, hogy van miért élni.
Szeretnek és a sorsom, még lehet más.
Van mi fontos és van kiért harcolni.
Új élet virradt rám, van sok csodás napunk.
Még boldog órák várnak ránk érzem.
Lesz még szép reggelünk és nappalunk
Szeretjük egymást és nincs több félelem.
A jelen ajándék, a jövő titok,
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése