Gyötrődő szív

Viharfelhők gyűlnek, fent az égen,
Kegyetlen kor ül a magyar népen,
Vibrál a levegő, remegnek a kezek,
Rettegve fájnak a gyötrődő szívek

Az emberek nehéz tehertől rogyadoznak,
A nyomorral éhezve versenyt futnak.
Reménytelenül kutatnak a messzeségben,
Nem bíznak már a boldogabb életben.

Szomorú arcok, szemek néznek fel az égre,
A féreg gyönge csapkodó csápjától félve.
Meghalni vágynak, lelkükben sajgó kín dúl,
Koldus-nyomor, súlya húzza, testük sajdul.

Könnyeik már réges-rég nem ömlenek,
Léte sanyarú, nem fontos már senkinek
A szavak, ígéretek mind összedőltek
Kudarcba fulladtak álmodozó tervek, életek.

Mélyszürkén izzik, nyög a forrongó levegő.
A múltba, vissza-visszajárnak, mert nincs jövő.
Az örömök a titkos vágyak vigyorgó lidércek,
Átkínlódott évek fáradt egyhangúsággal peregnek.