Keserű lett
a szó íze a szánkban,
erőnk egyre fogy,
kevés a hitünk.
Nem hatnak pirulák,
ráolvasások,
csupasz szósszal
méregtelenítünk.
Eltűrjük, hogy más
át-s visszaalakít,
s ránk vési margóját
ármánnyal a bók.
Bűnt és erényt
így örökölünk
apáink múltját
magunkra szabók.
Nincs visszaút.
Megkeseredett
édes álmunk
kitaposott erdőszéli fű,
-akár szeretjük,
akár sajnáljuk-
itt nem lesz galamb
a dögkeselyű,
hiába tépi szét
mellényét a Nap,
késhegynyi fénye
a menedékünk
s keserű marad
szánkban minden szó,
ha csak álmodunk róla,
hogy élünk.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése