Egy büdös szavad nem lehet, ha őszintén belenézel magadba, de jobb, ha meg sem próbálod. Ha megteszed, nagy a veszélye, hogy nem fogsz találni semmit, és falba fogod verni a fejedet, mert te azt hitted, hogy…
Hideg zuhanyként fog érni a felismerés, hogy fogsz így tovább hazudozni magadnak, hogy így meg úgy, majd te tudod, meg hasonlók.
Rádöbbensz, hogy üres vagy mint egy bili, - szerencsés esetben- nem te vagy a Haza Bölcse, csak egy soklábú féreg, akinek csak két lába látszik.
A két venyige láb, amik hordoznak a világban, cipelik a zsenidet, és az ellen, azt figyeli, mikor esel hasra. Mert akkor rád taposnak, diadalüvöltésük elvegyül a susogó lombok, és a tücsökzene negédes operett színpadán.
Akik teszik, azok nem követik el a hibát, hogy magukba nézzenek. Nem kell hogy megzavarják egójukat polihisztori hitükben.
Had szóljon a győzedelmi ének, minél hangosabb, annál jobb. El kell nyomni a mások gondolatait, nem kell, hogy megzavarja a hívőket.
Mert minden filozófiának megvan a maga közönsége, az emberek imádják a hegyi beszédeket, az sem baj ha nincs alattad hegy, majd alád képzelik…
Te meg bedőlsz a tapsoknak, mert az ember mindennek vadul hisz, ami számára kellemes, hogy mennyi az éljenzések valós háttere, nem érdekel senkit. Téged sem természetesen, mert sütkérezni akarsz a sikerben, az sem baj, ha hamis.
Így éldegélsz saját- egyszemélyes bűvöletedben, tán még azt is bebeszéled magadnak, hogy örökké fogsz élni. Mert valahogy a többiek fölé érzed magad, és rád nem vonatkozik a szabály…
Nem is gondolod végig, hogy ez a karrier esetleg sántít, mert miért ne tenné, hiszen semmi nem tökéletes igazán, esetleg te sem.
Hát hogyan tovább emberke?
Ez az euforikus helyben járás nem visz egy centit sem előre, azt sem tudod, hogy az milyen irányban van az áhított Kánaán, ahol majd virágot szedsz egész nap egy hófehér tógában, és gyönyörű angyalok énekét hallgatod, akik simogatnak, és fogdossák a fenekedet.
Sajnos, te kétségbeejtően hülye és sekélyes vagy, rajtad nincs hogy segíteni.
Beéred hebehurgya fantáziálgatásaiddal, szánalmas fülbemászóként vegetálsz, de legyünk őszinték, valahol az is vagy.
Kitüntetéseket akasztanak rád, magasra ültetnek, hogy szükség esetén nagyot tudjál esni. A plecsniket meg ráakasztják másra, téged meg úgy felejtenek el, ahogy vagy.
De ne zúgolódj, egy burleszkben unalmas ha mindig ugyan az a pofa riszál a deszkákon, csökken a nézettség, ami nagy hiba.
Na meg unalmas, valami más kell, ami megint feldobja a másokat, mert a tömeg szórakozni vágy, te meg nem vagy más, mint egy megunt hetven kiló hús.
Hát, így néz ki a dolog, viháncolj, amíg lehet, aztán viseld el azt a közönybe zuhanást, ami következik.
Ez az ára, csak nem gondoltad végig. De nem tehetsz róla, nem volt mivel.
Hogyan tovább emberke?
Hideg zuhanyként fog érni a felismerés, hogy fogsz így tovább hazudozni magadnak, hogy így meg úgy, majd te tudod, meg hasonlók.
Rádöbbensz, hogy üres vagy mint egy bili, - szerencsés esetben- nem te vagy a Haza Bölcse, csak egy soklábú féreg, akinek csak két lába látszik.
A két venyige láb, amik hordoznak a világban, cipelik a zsenidet, és az ellen, azt figyeli, mikor esel hasra. Mert akkor rád taposnak, diadalüvöltésük elvegyül a susogó lombok, és a tücsökzene negédes operett színpadán.
Akik teszik, azok nem követik el a hibát, hogy magukba nézzenek. Nem kell hogy megzavarják egójukat polihisztori hitükben.
Had szóljon a győzedelmi ének, minél hangosabb, annál jobb. El kell nyomni a mások gondolatait, nem kell, hogy megzavarja a hívőket.
Mert minden filozófiának megvan a maga közönsége, az emberek imádják a hegyi beszédeket, az sem baj ha nincs alattad hegy, majd alád képzelik…
Te meg bedőlsz a tapsoknak, mert az ember mindennek vadul hisz, ami számára kellemes, hogy mennyi az éljenzések valós háttere, nem érdekel senkit. Téged sem természetesen, mert sütkérezni akarsz a sikerben, az sem baj, ha hamis.
Így éldegélsz saját- egyszemélyes bűvöletedben, tán még azt is bebeszéled magadnak, hogy örökké fogsz élni. Mert valahogy a többiek fölé érzed magad, és rád nem vonatkozik a szabály…
Nem is gondolod végig, hogy ez a karrier esetleg sántít, mert miért ne tenné, hiszen semmi nem tökéletes igazán, esetleg te sem.
Hát hogyan tovább emberke?
Ez az euforikus helyben járás nem visz egy centit sem előre, azt sem tudod, hogy az milyen irányban van az áhított Kánaán, ahol majd virágot szedsz egész nap egy hófehér tógában, és gyönyörű angyalok énekét hallgatod, akik simogatnak, és fogdossák a fenekedet.
Sajnos, te kétségbeejtően hülye és sekélyes vagy, rajtad nincs hogy segíteni.
Beéred hebehurgya fantáziálgatásaiddal, szánalmas fülbemászóként vegetálsz, de legyünk őszinték, valahol az is vagy.
Kitüntetéseket akasztanak rád, magasra ültetnek, hogy szükség esetén nagyot tudjál esni. A plecsniket meg ráakasztják másra, téged meg úgy felejtenek el, ahogy vagy.
De ne zúgolódj, egy burleszkben unalmas ha mindig ugyan az a pofa riszál a deszkákon, csökken a nézettség, ami nagy hiba.
Na meg unalmas, valami más kell, ami megint feldobja a másokat, mert a tömeg szórakozni vágy, te meg nem vagy más, mint egy megunt hetven kiló hús.
Hát, így néz ki a dolog, viháncolj, amíg lehet, aztán viseld el azt a közönybe zuhanást, ami következik.
Ez az ára, csak nem gondoltad végig. De nem tehetsz róla, nem volt mivel.
Hogyan tovább emberke?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése