Megvakító varázslat

Kinyílt ököl és bezárt tenyér.
Kivetkezik magából
csontig a világ.
Egyszer üt,
másszor simogat.
Husángcsend kalács zajban,
s a fákon szilvakék álom.

Megbékélt, holt akták közt,
így nyugszik a lélek.

Kitárja ajtaját a múlt,
az agy rozsdáll,
befogad,
kihagy.
Ajtónálló se kell már.
A titok szabad préda,
feltárul, hallgatni fog,
s ha szól, magára se ismer.
Nincs, aki higgyen,
nincs, aki reméljen,
mi volt,
mi van,
mi lesz.

Megvakító varázslat.

Úgy történt minden,
ahogy akarjuk ma,
hogy megtörténjen.