Kiálts!

Kószáló poétaként járom az utam.
Meghalni vágyom, fáj az élet.
Vér meleg eső áztatja a hátam,
Körülöttem végtelen vad rétek.

Meddig a szem ellát kék-lángok égnek,
Vörös, tarka lepkék libegnek a térben.
Sápadt homlokomra kiült a veríték,
Távolban boglyák, mint álló remeték

Szomorú vagyok, mert szenved a hazám.
Koldus leszel, elveszik a házad és életed.
Nyomor van, marják egymást az emberek.
A homályból kezek mardossák torkodat.

Éhezel, kilakoltatással fenyegetnek.
Egy pohár víz, és élelem után epedsz.
Nem kegyelmeznek, és utcára kerülsz.
Parkban vetkőzöl, bokorban fekszel.

Kiáltsatok, ha van még szavatok
Holnap rácsot tesznek az ablakotokra.
Ma kiáltsatok, holnap már késő.
Ne várd jámboran a keserves halált.