A ritkás napfény éppen megrekedt
szobámban, az ablak peremén,
átbukott a lomha szürkeségen,
s most ott pihen a fal egy boltívén.
Mintha fáradt vándormadár lenne
− hosszú úton szárnya megtörött −
kapaszkodik bágyadt remegéssel,
a felé hajló virágok fölött.
Ibolyáim színe-változásán
− csak pillanatra − elcsodálkozom:
térül-fordul a rég látott vendég,
s bíbor fénybe bújik nyugaton.
Nyomában vad, mély-fekete felhők
serege tör át a fényeken,
sötét lepel bomlik le az égről:
hóviharban a tavaszt lesem.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése