Foszfor Agyügyi Finál, szokásához híven, csellengett ráerőltetett helyzetében. Hogy magában egy kis rendet teremtsen, a "Járom az utat, a macskaköves utat" című dalt dudorászta, amitől átmenetileg odébb illant amúgy keserves valóságérzete. Társadalomtudományokkal foglalkozott, de hosszú lenne elmondani hogy miért, egészen szabaddá lett. Sem lakás szorítása, sem kényszerű napi táplálkozás nem üldözte, számlákat sem kellett fizetnie, szabaddá lett. Közkonyhainak is nevezték kollégái.
Már nagyon rég nem szavazott. Annak idején, még önkéntes, lakásban raboskodó életszakaszában rendszeresen eljárt. Bár politológusi aprólékossággal dolgozta ki a politikusi vákuumokat, mégis a személyeket és programokat összevetve, mindig megtalálta a rengeteg önként jelentkező szelethámozó közül, hogy szerinte melyikük hatalomra jutása legkevésbé káros. Mindent olvasott, nagy felszabadultságban, két ingyen levesosztás között. Olvasta a kampányszövegeket, a kifényesített mosolyú, jóságosnak látszó hordószónokokat, akik az erőlködéstől még sokkal ijesztőbbekké váltak belső elemzésében.
Letelepedett. Úgy döntött, azon a napon ő lesz az egyszemélyes exit poll. Igaz, nem tudja megtenni elég reprezentatívan, ugrálhatna egyik választókörzettől a másikig, de akkor mindenről lemaradna. Arra a döntésre jutott, hogy annál az egynél, a huszonhatmillió—kétszáztizenötös számúnál fog felmérni.
Emlékezett, hogyan mosolyogtak diákjai, amikor előadásain azt mesélte, hogy a választások nem logikus, hanem érzelmi döntéseken alapulnak. Hiába mondta, hogy a számtalan apró rezdülés, a programok ismeretének hiányában is képes rávenni valakit, hogy majdnem örök hódolójává váljon X-nek, néhány harsogó, hatásos nagygyűlési szövegtől. Mikor eljut a választóhoz, nem baj, ha nem ért vele egyet, az sem, hogy nem érti szövegét, idővel mindennel egyetért.
Már négy órája jegyzetelt, persze csak fejben, mert sem papírja, sem írószere nem volt, és egymás után ismétlődtek meg a következőhöz hasonló helyzetek.
Férj, feleség és ifjak, a választókörzet előtt megállva, parancsnokuktól — ez családonként változott —, megkapták az utasítást: "Hát akkor, ahogy megbeszéltük! A Kinyomorító pártra és annak szalmakoszorús elnökére, Tarajosra adjuk szavazatunkat. Megtiszteltetésnek érezzük, hogy megtehetjük".
Ilyenkor általában valamely családtag megszólalt: "Na de kérlek, otthon mintha arról lett volna szó, hogy ki-ki lelkiismerete szerint szavaz".
A főnök szóban, vagy horog és egyenes ütéseivel világosította fel a többit, ne is álmodjanak arról, hogy a Megdögölni Tudni Kell, Fulladj Magadba, vagy Ki a Francot Érdekelsz párt közül bármelyikre fecsérelhet akár egy szál szavazatot is.
Szemek kapartattak, dobhártyák hasadtak a visítástól, aztán bementek egyenként a szavazófülke lenge magányába és voksoltak, ahogy akartak. Kifele jövet, a megelégedettség sugara simított végig mindnyájuk összekarmolt arcán. Nem szóltak egymáshoz, mert egy mocskos, ellenpártra szavazó — lehet bár a házastársam vagy gyerekem — nem érdemel annyit. Még ha az apám, vagy az anyám is, ne higgyék azt, hogy otthon majd visszafogjuk magunkat. E gondolatáramlatok lágy szellője, ciklonként repítette őket haza.
Ezt végignézve nem is az eredmény, hanem a tények kiértékelésére ült össze tudós barátaival, három egész hat tized méternyire egy dagályosan hívogató kukától. Serceg Pörsenésnyi Vak Ond letelepedett Cserepes docens, Kiváló Levesevő Iván és Húszév Túlélő Al Fonzó társaságában.
— Barátaim, eddig is sejtettem, de jelen bizonyítékhalmaz birtokában kijelenthetem, nemcsak hogy nem racionálisan választ senki, de ha mondjuk a Kinyomorító párt elnöke nyilvánosan lelő valakit, hívei pajzsra emelik, mint kiváló sportembert, akit egy mocskos szabotőr puskagolyó fogdosás exhibicionista vágyával próbált lehetetlenné tenni. Alávaló köztéri kamerák tucatjai, meg egy operatőr megbecstelenítették a becsületrend biztos kiérdemlőjét.
Serceg Pörsenésnyi Vak Ond egyre feszültebb lett. Vicsorgatta a fogát, megjegyezve, ha még egy szóval szidalmazza pártja elnökét, kénytelen lesz több, egymással nem feltétlenül egyenlő darabra osztani őt.
— Nyugalom barátom, ugyanez a helyzet a Megdögölni Tudni Kell párttal, ahol az elnök hatalomaspiráns. Milyen érdekes, hogy regnáló pártokról beszélnek, pedig a regnálás királykodást jelent. Az uralkodás látszatát elkerülendő, még a hatalom szót sem használják… Tehát a kettes párt elnöke, teszem azt nagyobbacska bunkósbottal nyilvánosan, több ezer tanú előtt agyoncsap valakit. Az ő hívei— látják rosszabb ez, mint a kábítószer — az alig írástudótól az akadémikusig sorakoznak fel. Például olyankor, amikor Szeretett emberüket egy utcán randalírozó aljadék, fejével akadályozza a baseballütő-használat virtuóz bemutatásában.
Cserepes docens felugrott:
— Hát idefigyelj Leveses szélkakas, ha még egy mocskos szót ejtesz, a derék multiköpönyegű, népet szolgálni vágyóról, szerzek egy húsdarálót, hogy a tanult kollégám…
— Üljön vissza kérem, ezek példák természetesen. Folytatnám. Mondjuk, a Fulladj Magadba párt jelese, B. Kétle Mihály elgázol valakit. Híveiben úgy csapódik le az egész, hogy egy anarchista fizetett bérenc szándékosan akarta feltartóztatni népépítő tevékenységének gyakorlása közben a jeles jeltelen politikust. Megpróbálta felfordítani autóját. Hogy a hatás még nagyobb legyen, teljes erőből rohant neki azért, hogy bemocskolhassa.
Kiváló Levesevő Iván grabancon ragadta:
— Van egy pártom, nem javaslom… — nem folytatta, hanem szemléltette, mi is a gond.
— Ugyan kedves Levesevő, ezek egyszerű példák…
— Mint mondtam, van egy pártom és egy klopfolóm! Ha még egy sértő szót szólsz a Fulladj Magadba pártra és B. Kétle Mihályra…
— Rendben, vegyük a Ki a Francot Érdekelsz párt, Rabo László nevezetű aspiránsát. Mondjuk számtalan szemtanú, fénykép- és videofelvétellel bizonyíthatóan, saját kezűleg viszi el mögülünk ezt a kukát — itt mindenki felhorkant, de leginkább Húszév Túlélő Al Fonzó. — Ennyiből sajnos nem lenne baj, csak mi morgolódnánk, de mondjuk darujával, akkurátus precizitással helyezi egy arra járóra, akiről hívei meg fogják állapítani, hogy hitelrontó, fizetett bérenc volt és az összképet akarta tönkretenni bálványukról. Félre szerette volna dobni a kukát, hogy ne tudja pontosan célba helyezni. Kimondhatatlanul csúszó-mászó ellenségei később azt mondanák róla, hogy ő egy bal kéz kollektor.
Itt Húszév Túlélő Al Fonzó a többi jeles tudóssal együtt, kukacsendéletből morgolódó vérebkórussá változott. Pedig Foszfor Agyügyi Finál nem is cifrázta nagyon. Remélte, hogy világos lesz mondandója, mely szerint tisztességes politika, mai viszonyok között, semelyik oldalon sincs.
A társadalomtudományok hajléktalan művelője előbb rendőrért akart kiáltani, de másodpercek alatt mérlegelt. Ha rendőrt hív, esetleg megölhetik, ha nem, legrosszabb esetben is csak agyonütik.
Nagyon élni akart. A megölés biztos életvesztéshez vezet, ezért nem kiáltott rendőrért.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése