reped az ég felhők gyűlnek
nyitott könyvből dőlt betűknek
sorsnyi létben magam lakom
nincsen ajtóm se ablakom
lángszekéren teveháton
árkon bokron visz az álom
jéghegyek közt testem lázban
égek mint mag a kalászban
könnyek hullnak nyitott sírra
önmagamat visszasírva
dal sem altat a mese sem
anyám mosolyát keresem
ég forrása rám csörgedez
létem halotti csöndje ez
erőm harmat felissza már
a lelkem mikor visszajár
hozzád kisiklott vonaton
keseregni egy mondaton
hol a hang fel és leingáz
szárnyal elejt és leigáz
még magamtól is védenek
s ki szeret élve eltemet
csendben hogy azt se hallhatom
Isten zörög az ablakon
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése