Ha volna két életem

Ha volna két életem

Az apró szürke felhőkből, egyre nagyobb és sötétebb válik, ahogy másodpercek alatt összeállnak. Az eső felejthetetlen illata söpör végig a tájon, magával tisztulást hozva. A cseppek becsapódásától, a föld fájdalmasan fel-felugrik, majd sárként elterül. Kip-kop, pattog ablakom üvegén, és én csak némán bámulok kifelé, börtönöm ablakán. Bent, a sötétbe borult szobában Ákos szól. Hallgatom, s reményem eltűnt azon az őszi hajnalon…

„Ráznám a rácsot,

De nem merem,

Majom a ketrecben,

Döntened kell, mi a fontosabb,

Megnyisd, vagy őrizd önmagad

Csak félig él, aki nem szabad,

A rabok szíve megszakad.”

Beköszöntött a tél, magával halált hozva. Az utcákon kihűlt emberi szobrok sorakoztak, összegubódzva. Őket sem sikerült megmenteni… emlékéből több arc tekint reá segítség kérően… Miután kitöltötte a kötelező papírokat, visszaállt dolgozni. Több évnyi tanulás, a jobb jövő reményében, felesleges időtöltésnek tűnt. Dobhatta ki diplomáját az ablakon, mint koszos, vagy éppen fertőzött zsebkendőt szokás. Tizenkét óra, fél nap, és ebben benne van minden. Folyamatos stressz, elvárás, és tökéletesség. Hibázni, itt?! Szóba se jöhet. Túl nagy a kockázat, hogy miért? A betevő falatért, a megalázásért, vagy az esetleg oly gyönyörű szavakért? Hova lett az emberség, a megbecsülés? Elfelejtettük, hogy mennyi mindenhez kell segítség? Hogy egy jó kenyér a pék kezét dicséri, míg a búza a földművesét? –És Engem?!- Hasztalan gyermeke vagyok az anyaföldnek, hisz szaladnék, szaladnék mesze.

„Meneküljünk máshová!

Az ég fölé, a föld alá..

Minden most kezdődik el

Aztán úgyis menni kell

Elfordul rólunk a fény

Aztán nincsen több remény”

A kényszer, mely ott ül a vállán, mint ezer-meg ezer lánc lóg lábán, s megszólal minden egyes lépésnél, visszhangot verve lelkében, belenyilallva szívébe. Menekülése ebből a helyzetből, lassan egy vadállattá teszi. Szemében őrült vágy csillog, eszét vesztve rángatja vasait, izmai megfeszülnek, és nekiront börtönének. Azonban:

„Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.

Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne

s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl

s a legparányibb körbe fogva jár:

az erő tánca ez egy pont körűl,

melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma

függönye. Ekkor egy kép beszökik,

átvillan a feszült tagokon és a

szívbe ér - és ott megszűnik. „

Megtört….hisz csak egy élete van. És ott a szeretett az Úr. Mely nem akar több fájdalmat okozni, annak, akit a legjobban szeret, a legjobban, még önmagnál is.

Ahogy olvadt a hó, sárga falevelek szárnyra kéltek. Boldogan járták a világot, kiszabadultak fagybörtönükből. Bohón és fiatalon, az életük végét járták, de legalább az övék volt.

Az Ő élete.

Alkotói megjegyzés:

A műben található idézetek, a mű értelmezhetőségét szolgáltatják.

Az első idézet Ákos - Majom a ketrecben.

A második idézet Ákos - Minden most kezdődik el.

A harmadik idézet Rike - Párduc (Szabó Lőrinc fordítása)

A műben sok helyesírási hiba található, emiatt előre is elnézést kérek.  Szégyenteljes, tudom..