Lámpagyújtogató

Egyszer bűbáj,
másszor műbáj.
Égi lámpagyújtogató.
Felkorbácsol
mély álmomból,
s ha tüzem
lángra lobban,
lehűt,elringat,
mint napfénytől
kicsorbult tükrét a tó.

Haragja csábos,
arca angyalarc.
Öröme dühös,
akár az ördögé.
Pokolból mennybe visz,
hogy pokolra szálljak
újra vele.
Keresztre feszülünk,
mint az Isten,
balján én,
jobbján ő
mint két lator.

Repít a vgy,
tehetetlen a test.
Szépsége elvakít,
hív, enged, láncra ver,
őriz, ha mennék.
s ha maradnék,
úgy dob el magától,
hogy szeme se
rebben.