Régi, fagyos hajnalon

Vánszorgó másodpercek mállott kötelén
húzódzkodik a hajnal éjnek idején -
álmokba dűl kifulladva a szenvedély
ráborul fagyos lehelettel dermedt éj.

Pirkad az ég alja december havában
nyíló jégvirágok bólintnak vagányan -
csokorba szedetten, tisztelettel élnek
addig, míg csókodnak a lángja nem éghet.

De begyújtottál immár, tested merő láz
csillapítsa tüzét eme reszkető száj? -
elég reám nézned, lelkem is gyulladó
most már biztosan lesz jégrózsa hullató.

Izzik a levegő hűs szobánk sarkában
elfordul féltékeny nyaka a kályhának -
lobogó gyomrára alig van most szükség
dunyha alatt forrunk, egymásban örülvén.