Felismerés

 

Látom, figyel rám. Szép nyugodtan elkezdem mondandómat. Ám most a torkát köszörüli, talán közbeszólni kíván. Meghökkenek, elakadok... aztán tétován folytatom. E pillanatban kinéz az ablakon. Érzem, be kellene vetnem valami érdekeset; lázasan kutatok elmémben. Mondanám is a nyerőt, az izgalmasat, de mit kell látnom: órájára pillant! Vészcsengő kapcsol be agyamban, félek, időm alig van már, gondolom zaklatottan. Felpörögve mondom, mondom a már nem is tudom, mit, csak darálom egyre...
        Szereplésem ámulattal töltött el. Tudomásul kellett vennem: stílusom - maga a másik ember.