VISELKEDÉSI SZABÁLYZAT 1.
KUDARC.
Hogy viseljük el a kudarcot?
Méltósággal…Úgy kéne.
Csak hogy kell? Ki így gondolja, ki úgy, de tudni nem tudja senki.
Méltósággal kiszállni egy dologból, az magyarul annyit jelent, hogy vereséggel elkullogni, de az elviselhetőség kedvéért megélünk egy belső tartást, emelt fővel, és komótosan távozunk, tehát méltósággal, és nem hisztériásan bömbölve.
Mintegy álomban érzékeljük a történő perceket, gondolatok nélkül, csak pózolunk, nagyon vigyázva minden rezdülésünkre, ez aztán összes erőnket és koncentrációnkat leköti.
Ha már biztosan nem lát minket senki, akkor sípolva megy ki belőlünk a szusz, úgy összemegyünk, mint a samunadrágja.
Életünknek azon rohadt percei következnek, amik fájó sebként, hosszú évekig kísérteni fognak, de legalábbis a következő kudarcig, amit megint méltósággal reagálunk le.
Mert vert hadként távozni, nem igaz, hogy nem veszi igénybe az embert. Az igazságérzetétől a hiúságáig minden sérül, hiszen a hülye szeret veszíteni, az a mazochizmus kóros példája lenne, bár mondják, egy jókora lelki megrázkódtatás generálhat világraszóló költeményeket, de meglesz a következménye, mert belegebed.
Túl nagy ár, ennyit nem érdemel az emberiség.
Méltósággal elviselni nehéz élethelyzeteket, elsősorban idegrendszer kérdése. Hiába akar egy rozoga indivídum méltóságos lenni, nem fog sikerülni. Ehhez azért kell egy pofátlan alkat, és némi közöny.
Ez a viselkedési mód, előír egy speciális koreográfiát.
Merev arc, lassú- kimért mozgás, nem szabad látsszon a kétségbeesés.
Nehéz ügy, de megoldható.
Nem szabad meghallani az ellenség röhejét, de az elismerők hozsannáira figyelni kell.
Az első pár napot kell megúszni, mert minden csoda három napig tart.
Aztán az áldott feledés, és békén hagynak.
Így megy ez…
KUDARC.
Hogy viseljük el a kudarcot?
Méltósággal…Úgy kéne.
Csak hogy kell? Ki így gondolja, ki úgy, de tudni nem tudja senki.
Méltósággal kiszállni egy dologból, az magyarul annyit jelent, hogy vereséggel elkullogni, de az elviselhetőség kedvéért megélünk egy belső tartást, emelt fővel, és komótosan távozunk, tehát méltósággal, és nem hisztériásan bömbölve.
Mintegy álomban érzékeljük a történő perceket, gondolatok nélkül, csak pózolunk, nagyon vigyázva minden rezdülésünkre, ez aztán összes erőnket és koncentrációnkat leköti.
Ha már biztosan nem lát minket senki, akkor sípolva megy ki belőlünk a szusz, úgy összemegyünk, mint a samunadrágja.
Életünknek azon rohadt percei következnek, amik fájó sebként, hosszú évekig kísérteni fognak, de legalábbis a következő kudarcig, amit megint méltósággal reagálunk le.
Mert vert hadként távozni, nem igaz, hogy nem veszi igénybe az embert. Az igazságérzetétől a hiúságáig minden sérül, hiszen a hülye szeret veszíteni, az a mazochizmus kóros példája lenne, bár mondják, egy jókora lelki megrázkódtatás generálhat világraszóló költeményeket, de meglesz a következménye, mert belegebed.
Túl nagy ár, ennyit nem érdemel az emberiség.
Méltósággal elviselni nehéz élethelyzeteket, elsősorban idegrendszer kérdése. Hiába akar egy rozoga indivídum méltóságos lenni, nem fog sikerülni. Ehhez azért kell egy pofátlan alkat, és némi közöny.
Ez a viselkedési mód, előír egy speciális koreográfiát.
Merev arc, lassú- kimért mozgás, nem szabad látsszon a kétségbeesés.
Nehéz ügy, de megoldható.
Nem szabad meghallani az ellenség röhejét, de az elismerők hozsannáira figyelni kell.
Az első pár napot kell megúszni, mert minden csoda három napig tart.
Aztán az áldott feledés, és békén hagynak.
Így megy ez…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése