egy hónap, mikor kocsmámba tértél
fekete-fehér, forró december
s míg a karjaim közé aléltál
a padlón rőt szívünk szertehevert
kusza gondolatok élednek bennem
játsszuk, játsszuk el újra és újra
fellobban a marokkói álom
melletted hamut hintek a múltra
menj, ha menni akarsz, én maradok
emésztenek magány-árnyalatok
elmerengve, a plafont kísértve
vallomásom csókja nonverbális
szobám falai közt egy ölelés
hangtalan lelkünknek örök Párizs
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése