SÁRKÁNYOK VOLTUNK MINDAHÁNYAN „ Az évek szálltak, mint a percek,
Véred kiontott harmatával,
Irgalmazz nékünk Jézus herceg.”
A sárkány minden este úgy feküdt le aludni, hogy erősen remélte,a királylány reggelre eltűnik. .Hajnalban, aztán jött a csalódás, a keserű valóság. A nyomorult némber ott szuszogott mellette a szalmán. Nem szökött sehova.
Pedig már a bilincseit is úgy meglazította, majd leestek csuklóiról. Minden este nyomatékkal figyelmeztette a lányt bátran csapjon zajt ha nincs kedve aludni, ő sok altatóval alszik, nem hall meg semmit.
Éjszakára bevonult a barlang legmélyére-teljesen szabadon hagyva a kijáratot.
Titokban, az erdei ösvényig feltűnő jelzéseket festett, hogy a királylány a sötétben is tudjon tájékozódni ha menekül. Minden fondorkodása kudarcba fulladt, ez úgy elkeserítette őt, hogy komoly depressziós tüneteket kezdett produkálni. Megfakultak pikkelyei, tekintete megtört, tűzokádó berendezése szinte eldugult.
Hátsó lábai meggyengültek, bőrszárnyai úgy lógtak horpadt oldalán, mint vitorlák nagyobb tengeri vihar után.
Már olyanokat főzött kettejük számára, hogy majd kifordult a gyomra az utálattól.
De ez a királylány! Mindent szó nélkül magába tömött. Aztán egész nap hosszú aranyhaját fésülgette és énekelt. Mindig ugyanazt, hogy az Isten verje meg.
Már kínjában édesgyökereket tömött füleibe, de még így is halkan, de hallotta az éneket. A sárkány, mint minden igazi sárkány-nem gyűlölt és nem szeretett senkit, de ezt a királylányt…Tiszta szívéből utálta.
Hosszú élete folyamán először érezte, tehetetlen. Borzasztóan rosszul érintette a felismerés.
Egyik éjszaka, álmatlanul heverészve csontos hátán, összeszedte minden bátorságát és szembenézett önmagával. Eleinte rendkívüli módon feszengett, ingerült volt és zavart, de belátta- ez így nem mehet tovább.
Éjszakánként a lány, nyikorgó horkolását, napközben meg tűrhetetlen énekét hallgatni, előbb -utóbb az ő pusztulását fogja eredményezni. Csak idő kérdése, és rámegy. Felkelt, és óvatosan kisettenkedett a barlang száján.
Megérintette a hűvös éjszakai levegő, máris jobban érezte magát. Nem a királylány számára rajzolt útjelzések mentén indult el, félt a némber szökését felfedezve a nyilak alapján fogja követni. Ellenkező irányban tört magának utat a rengetegben. Pirkadatig ment megállás nélkül-minél távolabb akart kerülni a lánytól-mire az keresésére indul.
Egy sziklás területre érve talált egy kis barlangfélét, jól átvizsgálta nehogy legyen benne egy másik királylány, és befeküdt aludni. Ahogy kinyújtotta fáradt tagjait, azonnal meglepte az álom. Igen mélyen és zavartalanul végigaludta az egész napot. Este olyan pihenten ébredt, az idejét sem tudta mikor fordult vele elő utoljára.
Megvárta a teljes sötétséget, remélve, a királylány sötétben úgysem meri keresni, nekivágott a sziklás hegy megmászásának. Normális körülmények között, szárnyra kapott volna, de túl gyenge volt hozzá.
Körmei jócskán lekoptak mire a csúcsra ért.
Na végre célba értem- lihegte, lenézett a derengő hajnal fényében a völgyre. Csinos kis látvány feküdt lábai alatt benne kanyargó patakkal, de elakadt lélegzete, mikor meglátta mögötte a hatalmas hegyet.
Keserűn döbbent rá az igazságra, a hegy lábánál álmodozva, gondolta ott a magasban valami véget ér és kezdődik a csoda, ott van valami, ami cél, ha feljut, elnyeri élete értelmét, kárpótlódik minden völgy nyújtotta szenvedésért.
Fent kitágul a horizont, megszűnik a csőlátás, feltárul az igazság, erőfeszítéseinek jutalmaként büntetésül megláthatja a következő hegyet ami még magasabb mint az első volt.
Ott állt a hegytetőn, szíve szerint ordított volna a csalódottságtól, de mukkanni sem mert, nehogy valahonnan a bokrok közül előkerüljön egy királylány, és neki elölről kell kezdeni őrzését, mert így van megírva a mese, és nincs vita.
Mindenki a királylányt sajnálja-drukkolva a királyfinak-aki legyőzve a gonosz sárkányt, megszabadítja fogságából.
A szerencsétlen sárkány meg őrzi a nőt, úgy hiányzik neki ez az egész, mint üvegestótnak a hanyatt esés, mert mi a fene dolga lehet egy sárkánynak egy királylánnyal !
Talán szerelmes a lányba? Micsoda idült perverzitás még a gondolat is!…
Kit érdekel ez az apró termetű gusztustalan lárva! Nincs az a nyúzott sárkánylány, akivel kicsit is felérne.
Ennek ellenére, ha belebotlik, egy királylányba el kell rabolnia, őrizni köteles egy barlangban, várva egy királyfit, aki majd őt lemészárolja.
Az egész egy agyrém.
Most meg kell másznia a következő hegyet, addig is reménykedhet, hátha annak tetején megleli a jutalmat-ami nem is sejti mi lehet.
De valaminek lennie kell, mert mi végből kell végigcsinálnia ezt a kanosszát, ezt a vesszőfutást-vagy erről szól az egész élet?
Bele, sem mert gondolni. Ez lenne erőfeszítéseiért a fizetsége? A semmi?
Hihetetlen. Csak a remény? Minden hegyoromról meglátja a következőt, amit ismét meg kell másznia…
Aztán ez addig folytatódik, még meggebed, mert a rohadt hegyek az istennek sem akarnak elfogyni, ő meg csak liheg és mászik csontig koptatva körmeit, jönnek a hegyek meg a királylányok, már félőrülten küzd az életéért-de minek.
Micsoda perspektíva!
Tulajdonképpen meg is ehetné a lányt és mehetne a dolgára, de ki a fene akar királylányokat enni. Még a gondolatától is rosszul lett.
A hegytetőn ült magába roskadtan, ilyesmik jártak a fejében. Érezte, le még csak le fog tudni menni a völgybe, de a következő hegyet nem lesz ereje megmászni.
Tisztán látta, két lehetősége maradt, egyik rosszabb mint a másik. Vagy megpróbálja a lehetetlent és megkísérli megmászni az előtte meredező hegyóriást, vagy repülni próbál, ami könnyen meghaladhatja erejét. Azzal a biztos tudattal kell döntenie, hogy mindenképpen több a hegy, mint az ereje.
Sokáig ült a sziklán a vesztesek nyugalmával mire döntésre jutott.
Megpróbál repülni.
Ha nem bírja, legfeljebb hamarabb lesz vége az egésznek mintha gyalog menne.
Kényszeredetten felállt, még egyszer végighordozta szemeit a tájon, meglengette széles szárnyait, majd elrugaszkodott a kőtől.
Érezte, repül.
Tudta, úgy nézhet ki messziről mint egy haldokló varjú, aki szánalmasan erőlködve, küzd a létéért.
Kedveszegetten csapkodott, és szégyellte magát.
Véred kiontott harmatával,
Irgalmazz nékünk Jézus herceg.”
A sárkány minden este úgy feküdt le aludni, hogy erősen remélte,a királylány reggelre eltűnik. .Hajnalban, aztán jött a csalódás, a keserű valóság. A nyomorult némber ott szuszogott mellette a szalmán. Nem szökött sehova.
Pedig már a bilincseit is úgy meglazította, majd leestek csuklóiról. Minden este nyomatékkal figyelmeztette a lányt bátran csapjon zajt ha nincs kedve aludni, ő sok altatóval alszik, nem hall meg semmit.
Éjszakára bevonult a barlang legmélyére-teljesen szabadon hagyva a kijáratot.
Titokban, az erdei ösvényig feltűnő jelzéseket festett, hogy a királylány a sötétben is tudjon tájékozódni ha menekül. Minden fondorkodása kudarcba fulladt, ez úgy elkeserítette őt, hogy komoly depressziós tüneteket kezdett produkálni. Megfakultak pikkelyei, tekintete megtört, tűzokádó berendezése szinte eldugult.
Hátsó lábai meggyengültek, bőrszárnyai úgy lógtak horpadt oldalán, mint vitorlák nagyobb tengeri vihar után.
Már olyanokat főzött kettejük számára, hogy majd kifordult a gyomra az utálattól.
De ez a királylány! Mindent szó nélkül magába tömött. Aztán egész nap hosszú aranyhaját fésülgette és énekelt. Mindig ugyanazt, hogy az Isten verje meg.
Már kínjában édesgyökereket tömött füleibe, de még így is halkan, de hallotta az éneket. A sárkány, mint minden igazi sárkány-nem gyűlölt és nem szeretett senkit, de ezt a királylányt…Tiszta szívéből utálta.
Hosszú élete folyamán először érezte, tehetetlen. Borzasztóan rosszul érintette a felismerés.
Egyik éjszaka, álmatlanul heverészve csontos hátán, összeszedte minden bátorságát és szembenézett önmagával. Eleinte rendkívüli módon feszengett, ingerült volt és zavart, de belátta- ez így nem mehet tovább.
Éjszakánként a lány, nyikorgó horkolását, napközben meg tűrhetetlen énekét hallgatni, előbb -utóbb az ő pusztulását fogja eredményezni. Csak idő kérdése, és rámegy. Felkelt, és óvatosan kisettenkedett a barlang száján.
Megérintette a hűvös éjszakai levegő, máris jobban érezte magát. Nem a királylány számára rajzolt útjelzések mentén indult el, félt a némber szökését felfedezve a nyilak alapján fogja követni. Ellenkező irányban tört magának utat a rengetegben. Pirkadatig ment megállás nélkül-minél távolabb akart kerülni a lánytól-mire az keresésére indul.
Egy sziklás területre érve talált egy kis barlangfélét, jól átvizsgálta nehogy legyen benne egy másik királylány, és befeküdt aludni. Ahogy kinyújtotta fáradt tagjait, azonnal meglepte az álom. Igen mélyen és zavartalanul végigaludta az egész napot. Este olyan pihenten ébredt, az idejét sem tudta mikor fordult vele elő utoljára.
Megvárta a teljes sötétséget, remélve, a királylány sötétben úgysem meri keresni, nekivágott a sziklás hegy megmászásának. Normális körülmények között, szárnyra kapott volna, de túl gyenge volt hozzá.
Körmei jócskán lekoptak mire a csúcsra ért.
Na végre célba értem- lihegte, lenézett a derengő hajnal fényében a völgyre. Csinos kis látvány feküdt lábai alatt benne kanyargó patakkal, de elakadt lélegzete, mikor meglátta mögötte a hatalmas hegyet.
Keserűn döbbent rá az igazságra, a hegy lábánál álmodozva, gondolta ott a magasban valami véget ér és kezdődik a csoda, ott van valami, ami cél, ha feljut, elnyeri élete értelmét, kárpótlódik minden völgy nyújtotta szenvedésért.
Fent kitágul a horizont, megszűnik a csőlátás, feltárul az igazság, erőfeszítéseinek jutalmaként büntetésül megláthatja a következő hegyet ami még magasabb mint az első volt.
Ott állt a hegytetőn, szíve szerint ordított volna a csalódottságtól, de mukkanni sem mert, nehogy valahonnan a bokrok közül előkerüljön egy királylány, és neki elölről kell kezdeni őrzését, mert így van megírva a mese, és nincs vita.
Mindenki a királylányt sajnálja-drukkolva a királyfinak-aki legyőzve a gonosz sárkányt, megszabadítja fogságából.
A szerencsétlen sárkány meg őrzi a nőt, úgy hiányzik neki ez az egész, mint üvegestótnak a hanyatt esés, mert mi a fene dolga lehet egy sárkánynak egy királylánnyal !
Talán szerelmes a lányba? Micsoda idült perverzitás még a gondolat is!…
Kit érdekel ez az apró termetű gusztustalan lárva! Nincs az a nyúzott sárkánylány, akivel kicsit is felérne.
Ennek ellenére, ha belebotlik, egy királylányba el kell rabolnia, őrizni köteles egy barlangban, várva egy királyfit, aki majd őt lemészárolja.
Az egész egy agyrém.
Most meg kell másznia a következő hegyet, addig is reménykedhet, hátha annak tetején megleli a jutalmat-ami nem is sejti mi lehet.
De valaminek lennie kell, mert mi végből kell végigcsinálnia ezt a kanosszát, ezt a vesszőfutást-vagy erről szól az egész élet?
Bele, sem mert gondolni. Ez lenne erőfeszítéseiért a fizetsége? A semmi?
Hihetetlen. Csak a remény? Minden hegyoromról meglátja a következőt, amit ismét meg kell másznia…
Aztán ez addig folytatódik, még meggebed, mert a rohadt hegyek az istennek sem akarnak elfogyni, ő meg csak liheg és mászik csontig koptatva körmeit, jönnek a hegyek meg a királylányok, már félőrülten küzd az életéért-de minek.
Micsoda perspektíva!
Tulajdonképpen meg is ehetné a lányt és mehetne a dolgára, de ki a fene akar királylányokat enni. Még a gondolatától is rosszul lett.
A hegytetőn ült magába roskadtan, ilyesmik jártak a fejében. Érezte, le még csak le fog tudni menni a völgybe, de a következő hegyet nem lesz ereje megmászni.
Tisztán látta, két lehetősége maradt, egyik rosszabb mint a másik. Vagy megpróbálja a lehetetlent és megkísérli megmászni az előtte meredező hegyóriást, vagy repülni próbál, ami könnyen meghaladhatja erejét. Azzal a biztos tudattal kell döntenie, hogy mindenképpen több a hegy, mint az ereje.
Sokáig ült a sziklán a vesztesek nyugalmával mire döntésre jutott.
Megpróbál repülni.
Ha nem bírja, legfeljebb hamarabb lesz vége az egésznek mintha gyalog menne.
Kényszeredetten felállt, még egyszer végighordozta szemeit a tájon, meglengette széles szárnyait, majd elrugaszkodott a kőtől.
Érezte, repül.
Tudta, úgy nézhet ki messziről mint egy haldokló varjú, aki szánalmasan erőlködve, küzd a létéért.
Kedveszegetten csapkodott, és szégyellte magát.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése