Hajnali séta az udvaron, a ház körül. Még minden nyugodt, a lassú ébredés a madarakkal kezdődött. A ház macskája tisztes távolban megállt előtte és ráfújt. Két lépést tett feléje, mire a macska beszaladt a farakások közé. Néhány évvel ezelőtt még megkergette volna. Azt a gazdasszony kedvence is tudta, hogy ma már nem, ezért egyre szemtelenebb vele.
A hajnali őrjárat után lefeküdt a ház bejárati ajtaja előtt. Van még egy kis ideje a ház lakóinak az ébredéséig.
x x x
Kíméletlenül csörgött a vekker. Álmos nyújtózkodás. Indításként megissza a reggeli felesét a konyhában. Munkásruha, bekeveri a moslékot, etetés. Mire végez, az asszony lefőzi a kávét, kiteszi a reggelit az asztalra.
Mielőtt leül reggelezni, még egy feles, aztán a kávé. Reggeli után irány a fürdőszoba. Mire összekapja magát, az asszony kirakja a ruháját.
Elindulás előtt még benéz a gyerekekre. Az asszony néha a kapuig kíséri. Búcsú puszi.
Az utcán felül a szolgálati kerékpárra, irány a posta. A hangos csaholások jelzik, hogy más is felkelt vagy el sem aludt.
x x x
Ott ült a kapuban. A gazda előbb ürítette ki a postaládát a reklámanyagoktól.
- Aztán panasz ne legyen rád! – mondta fegyelmezőn. Ezt egy hétköznap reggel sem mulasztotta el. Így ment ez télen-nyáron, már vagy tíz éve.
Farkcsóválva körbeugrálta a gazdát, majd hátsó lábára ült a kapuban és várt. Nem sokáig kellett várnia, néhány perc múlva befordult zöldes nyári egyen ruhájában a biciklijén Gyuri, a postás.
x x x
Nem tudom, mi baja volt ma reggel a főnökasszonynak, nagyon raplisan kezdett. Valami történhetett tegnap este náluk. Vagy az éjjel. Ezeknek a családi zűröknek mindig mi isszuk meg a levét másnap.
Faluszerte azt beszélik, hogy a férje, az állomásfőnök úr, jóba van a forgalmista lánnyal. Potom huszonöt éves. Huszonöt évvel fiatalabb nála.
Azt mondják, szemrevaló lány. Olyan faros, begyes. Ezt beszélik. Pedig hát az állomásfőnök úr nem panaszkodhat a főnökasszonyra sem, annak is megvan mindene. Még nekem is vér szökik az arcomba, ha az asztal fölé hajol egy papírért előttem. Amit ott látni lehet…!
De miket is gondolok! Az én Mariskám mellett levegőhöz se nagyon lehet jutni. Olyan gyorsan közénk pottyantotta azt a két szép, csodálatos gyereket, hogy eszmélni sem volt időm. Amikor az elsővel terhes lett, nem volt kérdés, hogy feleségül veszem-e. Ez itt nálunk becsület dolga!
Na, az én kis komám vajon vár-e már? Ennek még hiányzása sem volt. Á, látom, most is ott vár a kapuban!
x x x
A meghatározhatatlan fajtájú kutya, mindenki Talpasa, két-három vakkantással üdvözölte a sarkon feltűnő Gyuri postást.
Ahogy leszállt a bicajáról, jobb kezével beletúrt a kutya kócos bundájába, mire az megnyalta a kezét.
A Szabad Földet becsúsztatta a gazdáék postaládájába.
- Gyere Talpas, menjünk! Várnak bennünket – szólt a kutyának.
Elől ment Gyuri postás, mögötte kocogott Talpas. Így mentek háztól házig, egyik utcából a másikba.
x x x
Annak idején még a régi postás, Kövesi Dénes akadt Talpasra.
De az is meglehet, hogy fordítva volt. Egy a lényeg, hogy egymásra találtak. A falubeliek egyszer csak azt látták, hogy a kutya kísérgeti a postást. Előtte ment három-négy méterrel. A soron következő kapunál megállt, aztán tovább.
Az őket megugató kutyáknak nem válaszolt. Tűrte a csaholó megaláztatást. Mintha tudta volna, hogy ez a tisztséggel jár.
Egy alkalommal azonban hiába várták őket haza időre. Mindkét helyen kezdtek idegeskedni, mert nem volt ez szokásuk, hogy elmaradjanak.
Joli mama csak úgy a kacsatömő kötényében átrohant Letenyeiékhez, hogy ők hátha tudnak valamit. Letenyei gazda vállalta magára, hogy körbemegy a falun és érdeklődik.
A Gulyás kocsmában találta meg a két tekergőt. Talpas az ajtó előtt szunyókált, az öreg Dénes meg bent iszogatott. Munka közben is előfordult, hogy egyszer-egyszer beugrott nyáron egy fröccsre. Olyan azonban még nem volt, hogy be is ült volna.
A megtalálás örömére Letenyei is nekibátorodott néhány pohár erejéig. A két öreg zárórakor, este kilenckor botorkált ki a kocsmából.
Talpas zavarban volt. Nem tudta hirtelen eldönteni, hogy most melyiküket is kísérje haza. Végül Letenyeivel, kenyéradó gazdájával baktatott haza.
x x x
A kocsmabeliek nem tudták mire vélni, hogy az öreg Kövesi Dénes bepityókázott. Ilyenre nem emlékeztek.
Néhány nap múlva egyikőjük jött a hírrel, hogy meghalt a Magdus gügye fia a kórházban.
- Hát ezért rúgott be Dénes! – mondta egyikőjük sokatmondóan.
A többiek helyeslőn bólogattak.
A faluban azt beszélték egykor, hogy Magdus törvénytelen fia Kövesi Dénestől, a postástól van.
- Bele gondolni is rossz, hogy mi lett volna azzal a szerencsétlennel, ha az anyja előbb megy el – így Korpás Lacó. Magában hálát adott a jóistennek, hogy nem tőle volt az a fiú, mert bizony ő is megkörnyékezte Magdust, aki tálcán kínálta magát a falubeli férfiaknak. Három gyereke volt, állítólag három apától, de bizony még csak élettársa sem volt.
x x x
Dénes postás közkedvelt ember volt a faluban. Mindenkihez volt egy-egy szava, még a gyerekekhez is. Szeretett beszélgetni.
Magdusnál azért mintha nyújtotta volna a szót. Ilyenkor Talpasnak mindig volt egy kis ideje szunyókálni.
Aztán egy nyár eleji napon, mikor a nap már delelőn járt, Talpas zajra lett figyelmes a háta mögött. Ahogy hátranéz, látja ám, hogy öreg barátja csúszik le az árokba, a bicikli meg ráborult.
Odarohant, körbenyalta a nyöszörgő férfit. Segélykérőn vakkantott néhányat. Majd elrohant Kövesi Dénesék házához.
Joli mama, ahogy meglátta Talpast, mindjárt érezte, hogy baj van. Rohant a kutya után.
Talpas a falu széléig loholt a nagy fehér autó után, amibe betették öreg barátját. Azon a napon látta utoljára.
x x x
Talpas napokig nem találta a helyét. Alig evett, alig ivott. Kedvetlen volt.
Az új postás, Gyuri próbálta leginkább vigasztalni. Beszélt hozzá, játszott vele.
Eltelt egy-két hét és már együtt rótták a falubeli utakat.
Gyuri postás sokban hasonlított az öreg Dénesre. Mindenkihez volt szava, de leginkább mégiscsak Horváthék legkisebb lányához, Marikához.
A nyár, a szünet az övék volt. A szülők és Olga, Marika nővére, a szomszédos városban dolgoztak. A posta átvétele így Marikára maradt.
Talpas kihasználta ezeket perceket. Mindig kapott valamit, aztán jóleső érzéssel szunyókált. Álmában is hegyezte a fülét, hogy amikor kell, máris ugorhasson folytatni az utat.
Eljött az a nyár, amikor a kapun keresztüli évődéshez képest új fejezet kezdődött a fiatalok életében. Gyuri postás és Talpas a kukoricás felől közelítették meg Horváthék hátsó udvarát, ahol már Marika várta és beengedte őket.
Talpas oda kucorodott mindjárt a kis lábasához, ami mindig tele volt finomságokkal. Mire fölocsúdott, a fiatalok eltűntek a házban.
x x x
Teltek-múltak az évek. Talpas egyre kullogósabb lett. Gyuri postásnak egyre gyakrabban kellett hátranéznie, nehogy lemaradjon.
Hiába, a kutyaélet is csak múlik…
Egy reggel Gyuri zárva találta Letenyeiék kertkapuját.
- Talpas! – kiáltotta.
Semmi.
Letenyei csoszogott előre nagy nehezen.
- Baj van, Gyurikám.
- Ne mondja már, Letenyei bácsi! Talpas?
- Nem bír lábra állni az ártatlan. Üzentünk az állatorvosnak. Talán most délelőtt jön is.
Ott guggolt a kutya mellett. Talpas fájdalmasan nyüszített, mégis csillogó szemmel nézett rá.
Az állatorvos sem bírt segíteni.
Soha nem hitte volna magáról, hogy egy kutyát meg fog siratni.
x x x
Gyuri nem találta a helyét. Abban bízott, hogy eltelik egy-két nap, hét, hónap, és megszokja, hogy egyedül rója a falut.
De nem!
Szótlan lett, elmúlt a jókedve. Nem bírta tovább és egy nap bement a főnökasszonyhoz.
- Mi van Gyuri? Mondja bátran!
- Főnökasszony – kezdte megilletődötten -, a posta nem biztosíthatna nekem egy szolgálati kutyát?
Az asszony egy kicsit előrehajolt, mintha nem volna benne biztos, hogy jól hallja, amit hall.
Gyuri a szétnyílt blúztól, és ami mögötte volt, még jobban zavarba jött.
- Ne marháskodjon, maga felnőtt ember! Ne gyerekeskedjen már!
x x x
Az asszonyt nem hagyta nyugodni a beosztottjával folytatott beszélgetés. Ő azon eszi magát, hogy a férje valahol azzal a lotyóval hetyeg, ez a fiú meg nem találja a helyét, mert megdöglött egy kutya. És még csak nem is a kutyája!
Most vagy én nem vagyok normális, vagy ez a fiú – gondolta -, vagy egyikünk sem, vagy ez az egész világ nem normális!
Az asszony magába roskadtan ült az íróasztalnál. Nem tudta, mit kezdjen ezzel a Gyuri postással.
Nekem az egész életem válságban van, ez a fiú meg egy kutya miatt nyafog itt nekem!
- Főnökasszony! – Gyuri nyitott be az ajtón.
- Jöjjön csak!
- El akartam köszönni.
- Jöjjön! Csukja be az ajtót!
Az asszony kilépett a hivatali asztala mögül. Egészen közel álltak egymáshoz.
- Gondolkoztam azon, amit valamelyik nap mondott. Rájöttem, magának nem kutya kell…
Húzta magához a férfit.
- Na de főnökasszony!
- Látom én, ahogy néz… Engem nem lehet megtéveszteni… Ahogy néz, szinte ég a bőröm…
A férfi kezét a mellére húzta és az arcába lihegte:
- Ez kell magának és ez kell nekem! Valami nekem is jár ebben az életben. A jussomat akarom!
A hajnali őrjárat után lefeküdt a ház bejárati ajtaja előtt. Van még egy kis ideje a ház lakóinak az ébredéséig.
x x x
Kíméletlenül csörgött a vekker. Álmos nyújtózkodás. Indításként megissza a reggeli felesét a konyhában. Munkásruha, bekeveri a moslékot, etetés. Mire végez, az asszony lefőzi a kávét, kiteszi a reggelit az asztalra.
Mielőtt leül reggelezni, még egy feles, aztán a kávé. Reggeli után irány a fürdőszoba. Mire összekapja magát, az asszony kirakja a ruháját.
Elindulás előtt még benéz a gyerekekre. Az asszony néha a kapuig kíséri. Búcsú puszi.
Az utcán felül a szolgálati kerékpárra, irány a posta. A hangos csaholások jelzik, hogy más is felkelt vagy el sem aludt.
x x x
Ott ült a kapuban. A gazda előbb ürítette ki a postaládát a reklámanyagoktól.
- Aztán panasz ne legyen rád! – mondta fegyelmezőn. Ezt egy hétköznap reggel sem mulasztotta el. Így ment ez télen-nyáron, már vagy tíz éve.
Farkcsóválva körbeugrálta a gazdát, majd hátsó lábára ült a kapuban és várt. Nem sokáig kellett várnia, néhány perc múlva befordult zöldes nyári egyen ruhájában a biciklijén Gyuri, a postás.
x x x
Nem tudom, mi baja volt ma reggel a főnökasszonynak, nagyon raplisan kezdett. Valami történhetett tegnap este náluk. Vagy az éjjel. Ezeknek a családi zűröknek mindig mi isszuk meg a levét másnap.
Faluszerte azt beszélik, hogy a férje, az állomásfőnök úr, jóba van a forgalmista lánnyal. Potom huszonöt éves. Huszonöt évvel fiatalabb nála.
Azt mondják, szemrevaló lány. Olyan faros, begyes. Ezt beszélik. Pedig hát az állomásfőnök úr nem panaszkodhat a főnökasszonyra sem, annak is megvan mindene. Még nekem is vér szökik az arcomba, ha az asztal fölé hajol egy papírért előttem. Amit ott látni lehet…!
De miket is gondolok! Az én Mariskám mellett levegőhöz se nagyon lehet jutni. Olyan gyorsan közénk pottyantotta azt a két szép, csodálatos gyereket, hogy eszmélni sem volt időm. Amikor az elsővel terhes lett, nem volt kérdés, hogy feleségül veszem-e. Ez itt nálunk becsület dolga!
Na, az én kis komám vajon vár-e már? Ennek még hiányzása sem volt. Á, látom, most is ott vár a kapuban!
x x x
A meghatározhatatlan fajtájú kutya, mindenki Talpasa, két-három vakkantással üdvözölte a sarkon feltűnő Gyuri postást.
Ahogy leszállt a bicajáról, jobb kezével beletúrt a kutya kócos bundájába, mire az megnyalta a kezét.
A Szabad Földet becsúsztatta a gazdáék postaládájába.
- Gyere Talpas, menjünk! Várnak bennünket – szólt a kutyának.
Elől ment Gyuri postás, mögötte kocogott Talpas. Így mentek háztól házig, egyik utcából a másikba.
x x x
Annak idején még a régi postás, Kövesi Dénes akadt Talpasra.
De az is meglehet, hogy fordítva volt. Egy a lényeg, hogy egymásra találtak. A falubeliek egyszer csak azt látták, hogy a kutya kísérgeti a postást. Előtte ment három-négy méterrel. A soron következő kapunál megállt, aztán tovább.
Az őket megugató kutyáknak nem válaszolt. Tűrte a csaholó megaláztatást. Mintha tudta volna, hogy ez a tisztséggel jár.
Egy alkalommal azonban hiába várták őket haza időre. Mindkét helyen kezdtek idegeskedni, mert nem volt ez szokásuk, hogy elmaradjanak.
Joli mama csak úgy a kacsatömő kötényében átrohant Letenyeiékhez, hogy ők hátha tudnak valamit. Letenyei gazda vállalta magára, hogy körbemegy a falun és érdeklődik.
A Gulyás kocsmában találta meg a két tekergőt. Talpas az ajtó előtt szunyókált, az öreg Dénes meg bent iszogatott. Munka közben is előfordult, hogy egyszer-egyszer beugrott nyáron egy fröccsre. Olyan azonban még nem volt, hogy be is ült volna.
A megtalálás örömére Letenyei is nekibátorodott néhány pohár erejéig. A két öreg zárórakor, este kilenckor botorkált ki a kocsmából.
Talpas zavarban volt. Nem tudta hirtelen eldönteni, hogy most melyiküket is kísérje haza. Végül Letenyeivel, kenyéradó gazdájával baktatott haza.
x x x
A kocsmabeliek nem tudták mire vélni, hogy az öreg Kövesi Dénes bepityókázott. Ilyenre nem emlékeztek.
Néhány nap múlva egyikőjük jött a hírrel, hogy meghalt a Magdus gügye fia a kórházban.
- Hát ezért rúgott be Dénes! – mondta egyikőjük sokatmondóan.
A többiek helyeslőn bólogattak.
A faluban azt beszélték egykor, hogy Magdus törvénytelen fia Kövesi Dénestől, a postástól van.
- Bele gondolni is rossz, hogy mi lett volna azzal a szerencsétlennel, ha az anyja előbb megy el – így Korpás Lacó. Magában hálát adott a jóistennek, hogy nem tőle volt az a fiú, mert bizony ő is megkörnyékezte Magdust, aki tálcán kínálta magát a falubeli férfiaknak. Három gyereke volt, állítólag három apától, de bizony még csak élettársa sem volt.
x x x
Dénes postás közkedvelt ember volt a faluban. Mindenkihez volt egy-egy szava, még a gyerekekhez is. Szeretett beszélgetni.
Magdusnál azért mintha nyújtotta volna a szót. Ilyenkor Talpasnak mindig volt egy kis ideje szunyókálni.
Aztán egy nyár eleji napon, mikor a nap már delelőn járt, Talpas zajra lett figyelmes a háta mögött. Ahogy hátranéz, látja ám, hogy öreg barátja csúszik le az árokba, a bicikli meg ráborult.
Odarohant, körbenyalta a nyöszörgő férfit. Segélykérőn vakkantott néhányat. Majd elrohant Kövesi Dénesék házához.
Joli mama, ahogy meglátta Talpast, mindjárt érezte, hogy baj van. Rohant a kutya után.
Talpas a falu széléig loholt a nagy fehér autó után, amibe betették öreg barátját. Azon a napon látta utoljára.
x x x
Talpas napokig nem találta a helyét. Alig evett, alig ivott. Kedvetlen volt.
Az új postás, Gyuri próbálta leginkább vigasztalni. Beszélt hozzá, játszott vele.
Eltelt egy-két hét és már együtt rótták a falubeli utakat.
Gyuri postás sokban hasonlított az öreg Dénesre. Mindenkihez volt szava, de leginkább mégiscsak Horváthék legkisebb lányához, Marikához.
A nyár, a szünet az övék volt. A szülők és Olga, Marika nővére, a szomszédos városban dolgoztak. A posta átvétele így Marikára maradt.
Talpas kihasználta ezeket perceket. Mindig kapott valamit, aztán jóleső érzéssel szunyókált. Álmában is hegyezte a fülét, hogy amikor kell, máris ugorhasson folytatni az utat.
Eljött az a nyár, amikor a kapun keresztüli évődéshez képest új fejezet kezdődött a fiatalok életében. Gyuri postás és Talpas a kukoricás felől közelítették meg Horváthék hátsó udvarát, ahol már Marika várta és beengedte őket.
Talpas oda kucorodott mindjárt a kis lábasához, ami mindig tele volt finomságokkal. Mire fölocsúdott, a fiatalok eltűntek a házban.
x x x
Teltek-múltak az évek. Talpas egyre kullogósabb lett. Gyuri postásnak egyre gyakrabban kellett hátranéznie, nehogy lemaradjon.
Hiába, a kutyaélet is csak múlik…
Egy reggel Gyuri zárva találta Letenyeiék kertkapuját.
- Talpas! – kiáltotta.
Semmi.
Letenyei csoszogott előre nagy nehezen.
- Baj van, Gyurikám.
- Ne mondja már, Letenyei bácsi! Talpas?
- Nem bír lábra állni az ártatlan. Üzentünk az állatorvosnak. Talán most délelőtt jön is.
Ott guggolt a kutya mellett. Talpas fájdalmasan nyüszített, mégis csillogó szemmel nézett rá.
Az állatorvos sem bírt segíteni.
Soha nem hitte volna magáról, hogy egy kutyát meg fog siratni.
x x x
Gyuri nem találta a helyét. Abban bízott, hogy eltelik egy-két nap, hét, hónap, és megszokja, hogy egyedül rója a falut.
De nem!
Szótlan lett, elmúlt a jókedve. Nem bírta tovább és egy nap bement a főnökasszonyhoz.
- Mi van Gyuri? Mondja bátran!
- Főnökasszony – kezdte megilletődötten -, a posta nem biztosíthatna nekem egy szolgálati kutyát?
Az asszony egy kicsit előrehajolt, mintha nem volna benne biztos, hogy jól hallja, amit hall.
Gyuri a szétnyílt blúztól, és ami mögötte volt, még jobban zavarba jött.
- Ne marháskodjon, maga felnőtt ember! Ne gyerekeskedjen már!
x x x
Az asszonyt nem hagyta nyugodni a beosztottjával folytatott beszélgetés. Ő azon eszi magát, hogy a férje valahol azzal a lotyóval hetyeg, ez a fiú meg nem találja a helyét, mert megdöglött egy kutya. És még csak nem is a kutyája!
Most vagy én nem vagyok normális, vagy ez a fiú – gondolta -, vagy egyikünk sem, vagy ez az egész világ nem normális!
Az asszony magába roskadtan ült az íróasztalnál. Nem tudta, mit kezdjen ezzel a Gyuri postással.
Nekem az egész életem válságban van, ez a fiú meg egy kutya miatt nyafog itt nekem!
- Főnökasszony! – Gyuri nyitott be az ajtón.
- Jöjjön csak!
- El akartam köszönni.
- Jöjjön! Csukja be az ajtót!
Az asszony kilépett a hivatali asztala mögül. Egészen közel álltak egymáshoz.
- Gondolkoztam azon, amit valamelyik nap mondott. Rájöttem, magának nem kutya kell…
Húzta magához a férfit.
- Na de főnökasszony!
- Látom én, ahogy néz… Engem nem lehet megtéveszteni… Ahogy néz, szinte ég a bőröm…
A férfi kezét a mellére húzta és az arcába lihegte:
- Ez kell magának és ez kell nekem! Valami nekem is jár ebben az életben. A jussomat akarom!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése