Szürkül a horizont

hajam öreg fának lombkoronája
akár a föld szomjazom az ifjúságot
odakint szelíden csepereg az áldás
itt bent szín szag hang nyomorog
karakterek tánca fejemben
mellkasomba ezernyi gond köt csomót
félig nyitott szemhéjam meredne
szürke a szoba kanalamon édes a kompót
ólom van a horizonton hiába keresem
nem találom a fényt minden sötét
a világ hazugságtól ordít lelkesen
állj hátrébb állj hátrébb
csak a csók volt igaz néha
bár már nem emlékszem ízére
színére igen ajkam alatt maradéka
tágul a táj árnyak lengésében
tetők remények füstben állnak
nem rég forrt a föld izzott a homok
a hideg esőben csodára várnak
mindent elsöprő tévedések romok
nincsen álom mi vigasztalna
tétlen fatuskó csak az élet
bágyadt a félig nyitott lélekkapu
várja a feloldozást félek