Erőművi kormon
és kénes szagú füstködön át
kelt a Nap
és szállt a szürke pernye,
mint a hó,
s bár ellepett a város szennye
mégis volt öröm.
Megfáradt szemeket,
s kormos arcokat látva,
- a mély tárna pora festette be őket, -
s nem kevés asszonyi kart
- hiába tárva...
kik, aggódva várták
a hazaérkezőket !
Át a korom - és füstködön
eszembe jut sokszor még ma is,
ha olykor keményen küszködöm:
- Ez volt a valóság,,,
s minden más hamis -
Mára már,,,
bezárva mind a bánya,
s a kas nem süvít, nem zajos,
kihalt mind a tárna.
És hogy pár év múlva,
kinek lesz ez emlék,,,? – Talány! -
De én szülővárosomnak
maradok örökkön gyermeke -
Szeretett,,, gyűlölt,,, városom:
Oroszlány.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése