Neszező léptekkel jött az este,
álmos homályban úszott a táj,
terheit fáradtan szögre tette,
korgó gyomorral vacsorát várt.
Leült így mellém, átkarolt fázva,
mosolyszemében megannyi báj;
ujjai hegyén a tűz szikrája
boldog perzselőn legényest járt.
Bőrömre lehelte derűs élccel
az ábrándporral átszőtt mesét;
vágyunk, itatva csipetnyi félsszel,
terített asztalt bontott elénk.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése