Vigasz

Mikor szürke felhők takarják napomat...
megelégszem azzal, ha öltözöm Széppel -
lelkem ágbogán madárcsicsergés fészkel
szívem ujjbegye remény-rózsát tapogat.

Kortyolom ilyenkor a dús folyó szagát
zajlik alattam nyers, vadsűrű erőkkel -
kínzó szomjára égkék csapból esőt nyel
vajon meddig iszik még e kedves barát?

Szívesen ücsörgöm a beton lépcsőkön...
habár egy ideje azt morcos víz lepte -
engem átverni mégsem tud nyirkos teste
árasztja felém idilljét, s nem tépődöm.

Mint zaklatott szerető, féltékenykedik
a száraz föld zöld ajkait kívánta meg -
de hőbörgése szalmaláng és gátnak megy
így szendén nyugodva tekerg a tengerig.

Mikor szürke felhők takarják napomat...
ott találsz a fáknál, virág belsejében -
szellővel lovag'lok nagy felleg-tehénen
én vagyok egy csepp, mi elönti gazodat.

(2013. június)