Gönceim

Vágyat faragok forgács nélkül,
korhadt törzsem lombja-zöldjét,
ha kihajt, meghagyom ott ékül,
lássátok mind, élni akarok még,
tüzet álmodó gyújtogató
jégsziklányi szavak mögé zártan,
mint partjára kifordított tó,
hogy fájdalmam magamból kikiabáljam.

Kinek az életét bérbe adták,
-hasztalan csepűrágó haszonélvezők-
nem ér az egyetlen fabatkát,
míg szűk-marokkal szabja rá a sors.
S hogy dolgaim jól alakulnak,
magamnak köszönhetem.
Régi énem mutatom újnak
tüzes szónokként öreg hordón,
s letagadom, hogy gönceim
kifordítva hordom.