LIBIKÓKA

Egyszer fent és egyszer lent,
sorsunk sajnos nem csak móka,
örömöt bánat követ,
életünk egy libikóka.
Odatartom arcomat,
csókok helyett pofon csattan,
kitárom ablakomat,
üveg törhet a viharban.

Edzett leszek, mint acél,
felhevítve vízbe vetnek,
szívem így lesz kőkemény,
másképp gyakran összetörnek.

Őszintének születtem,
nem adom valódi arcom,
érjen bánat, száz veszély,
örömömért vívom harcom.
Leszek inkább egymagam,
tükörbe így tudok nézni,
felvállalom önmagam...
Boldogságom el fog érni.