Te vagy, ki boldoggá lopod szívem,
ki körbefonsz a hőséget fed(d)ni,
nincs nélküled nyár, mindben ezernyi
vágyat ölelsz át hűsre szelíden.
Nézni hagysz, csendbe ámulni tanítsz,
ha épp zord hegyek merednek, mi az,
a sóhaj a forrás nekünk, vigasz,
öröm, hogy létezel, s megírna Keats.
Tükrödön ég leng, rajtad inog szám,
leved bevonz – de vonz – ér napmeleg,
nedved esdem, s ajkamba szipogsz ám.
Érzem cseppjeid, s tudom, kellenek,
gyere, kerülj mindenestül hozzám,
veszettül kívánlak, szánj! Engeded?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése