Töretlen

Most itt ülünk, csend van és homály,
arcunkba süvít a régmúlt illata,
köröttünk nyeszlett porkolábok
némán üvöltik: nem mehetsz haza!

Bezárt a szürke ég fölöttünk,
fekete tintával írja terveit,
Föld ölébe rejtjük meggyötörten
szállni vágyó szívünk örök terheit.

Mert itt csend van, és sűrű homály,
s szűnni nem tud a sajgó látomás:
lehetnénk mind, kik egykor voltunk,
rügyet fakasztó, töretlen újulás.