első köd

lelkemet égeti rideg ékkő
a tegnapi eső halált lihegett
rózsáimat megtépázó felhő
hideg éjszakában rabolt életet
szeptember eleje elégtételt vett
elköszönt a nyár forró öleléssel
mutogatva magát az ősz úr lett
megcsípte kertemet hideg dérrel
magamba nézek megint szomjazom
mi virágomban újra kárt okozott
emlékem tövise rövid utamon
valami bennem ismét megfagyott
roppan a tűz lángja szinte éget
félelmet kelt a nyálkásan hideg köd
álomanyám leporol egy képet
majd kabátomra elképzelt gombot ölt