Néha

Mindig újra kezdem a régit,
a félbehagyottat.
Letört ágaim venyigéit
mind visszahajolt vad
suhancnyi hajtásnak álmodom.
Lombnak, hűs árnyéknak,
akkor is, ha nem az. Ráfogom.
S belehalok néha.

S mindig abbahagyom az újat,
mikor cinkosult vágy
üldöz, s pajzs nélkül háborúztat.
Kegyes egy hazugság.
Már nem mar semmi szégyenérzet.
Bevallom, hogy...vagyok
ma is, aki voltam. Észrevétlen.
S néha belehalok.