Tükör

Én látlak.
S azt is, hogy mit tettél.
Látok egy senkit ott a tükörben,
csak ordítani tudok olyan dühösen,
sállal fedem arcom, bús pillanat,
még érzem az ízét, milyen az illata.

Én látlak.
De már nem tudom, ki vagy.
Múlt leple fedi, egy utolsó tapintat,
nem voltál távol, csupán egy karnyira,
olybá tűnt az egész, hagytalak elmenni,
szerettelek tényleg, nem tudtam megtenni.

Én láttam.
Még azt is, amit nem kellene.
Láttam, hogy mindig egymagad szenvedtél,
bújtad a gondolatokat, mit nekik szenteltél.
Borúra derű, kínos percek, gyötrelem,
miért nem lehet életem veled töltenem?

Látni foglak.
De csak a tükör mögül csendben.
Foglak látni, mikor szemembe nézel,
érezlek majd, ha megérinted kézzel,
nézd el hibáim, de hagyj magamra,
jobb lesz így nekünk, boldogtalanban.