A napokban fellopakodtunk Pulival a padlásra. Tele van kacatokkal, rossz bútorokkal, ládákkal. A fene tudja, mióta vannak ott, de mindenen vastagon áll a por. Meg a tető belső szélén a galambszar. Fészkeket is találtunk, de nem volt benne tojás. Puli szerint azért, mert nincs költési idő. Hát én ehhez nem értek, de Puli jól ért ezekhez a dolgokhoz. Van ott fent egy nagy lezárt láda, Puli azt mondja, a Gizi néni tartja benne a férje tetemét, aki ma már egy múmia. Nem hiszem el neki, de olyan rossz érzésem támadt, hogy egyből visszamásztam a gangra. Televízióban láttam már múmiát, baromi ijesztőek, és csúnyák. Nincs kedvem szemtől szembe találkozni egyikkel sem. Ha éjszaka hallok motoszkálást a padlásról, eszembe jut, amit ez a hülye Puli mondott, és nagyon rosszul érzem magam.
Jöttek emberek, és a ház oldalát megtámasztották gerendákkal. Állítólag nagyon meggyengült a tűzfal. Lehet, hogy Gizi néninek is köszönhető, mert az örökös zabálástól akkorákat fingik, hogy beleremeg a ház – mondta a nagymama, aki sosem szokott tévedni. Ő, amúgy minden misén ott van, ezért felvilágosította a Jóisten, hálából a szorgalmáért.
Gizi néni is jár misére, de gyanítom azért, mert ott a nagy zajban, éneklésben, hatalmasakat lehet fingani, és nem tudja rábizonyítani senki. Hát én nem értek hozzá, de azt gondolom, nagyon neveletlen és otromba cselekedet, amúgy az Istent nem lehet a nagyi szerint becsapni, és meglesz ennek a következménye, egy jó nagy büntetés, amit a ronda vénasszony meg is fog érdemelni.
A mama öccse megint a diliben van, de ezt nem szabad így mondani, csak magammal négyszemközt mondom. Időnként madárnak képzeli magát, és le akar ugrani a tetőről, hogy elvándoroljon. Folyton szemmel kell tartani, nehogy butaságot csináljon. De ebben a diliben, azt mesélik, van rácsos ágy, olyan, mint egy madárkalitka, így a mama öccse jól kell, érezze magát, és még figyelni sem kell állandóan. De lehet, neki van igaza, és tud repülni, csak nem hagyják. Egyszer azért megengedhetnék neki, hogy kipróbálja. Hátha.
Most átmenetileg abbahagyom a naplóírást, mert már későre jár, és reggel nagyon fáradt leszek. De kénytelen vagyok későn írni, mert azt hiszik, már alszom, és nem zavarnak, és így nem tudják meg, hogy én vagyok a Lamantin. Ha majd nagy felfedező leszek, akkor már nem kell titokban írnom, és tehetem nappal is, ha akarom. Addig meg marad a jelenlegi szokás, aminek meg is tudok felelni.
Na, végre megint este van, és itt ülhetek irataim fölött. Igaz, alattuk nem ülhetek, mellettük viszont tehetném.
A földszinten a sálkötőt, délután elvitte a mentő. Csak szokása szerint ült és kötött, aztán eldobta kötését, szétvetette karjait, és úgy dobta magát előre a karosszékéből, mint egy futballkapus. Lánya kigördült a konyhaajtón, és úgy visított, mint egy malac, akit ölnek. Azt mondják, szívrohama volt a néninek, de már jobban van. Nagy ribillió volt a házban, azt hiszem a lánya visítása volt az oka.
Ebben a kurva házban mindig történik valami – morogta a Puli papája, majdnem mellényeltem a levesemet. Ez a zsírhegy úgy tud üvölteni, hogyha a temetőbe tenné, kiugranának a halottak sírjaikból. Ocsmány egy részvétlen állat ez a pasi – mondta a nagymama, aki sosem téved. Majd ha ő kezd kifingani, kíváncsi leszek, hogy fog ordítani a beszarikám. Bugyborékolva pöszögte, mert nem volt szájában a fogsora. Ugyan mutter – röhögött a papa, maga hibátlanul fog visítani, mert azt fogak nélkül is lehet. Na, azt várhatod te torzszülött – mondta a nagyi, azt te nem fogod megélni.Így diskuráltak még egy darabig, de én lementem az udvarba, és nem hallottam a többit. Luluval felmásztunk a kőkerítésre, ami a szomszéd ház, és köztünk állt. Egyszerre ordítottuk, hogy Elizabet kérem, mert a házmesternőt így szólította a férje. A spiné úgy ugrott ki az ajtón, mint akit üldöznek, ökleit rázva rohant felénk, mint egy megvadult bika. Torkaszakadtából ordított, hogy ti rohadt büdös kölkök, hogy dőlne rátok a fal. Leverlek onnan bennetek, mint tót a lovát, ha az anyátok nem tudott megnevelni, hát majd én megteszem ti férgek. Pucoltunk onnan rendesen, de még a gangon is hallottuk, mennyire ordít. Nagyon jól szórakoztunk.
Még egy jó kis botrány azért volt délután, Józsi bácsi kapatosan érkezett haza a hentestől, ahova órákkal előbb leküldték. Csurom víz volt elől a nadrágja, mert ha ivott, mindig bepisilt. Nem érezte szegény ilyenkor, ha kellett neki. Az oldalast, amiért küldték – persze elhagyta valahol, amiért a szent asszony úgy behajította a konyhaajtón, hogy szegény talán még be is csinált. Akkorát koppant a feje a falon, hogy még az udvaron is hallani lehetett.
Hű de szerencse, hogy nem vagyok nős – röhögött a Pimpi bácsi, mert a nagy zajra előjött, és csak úgy dülöngélt a vihogástól. Maga csak fogja be a pofáját, maga semmire se jó ökör, kiabálta le Józsi bácsi felesége, magát már rég agyon kellett volna csapni. Jól van te boszorkány. Csak károgj, majd csak megesz a fene – ordított vissza Pimpi bácsi. Ezt követően, már nem volt más botrány.
A mama öccse küldött egy képeslapot a diliből. Elég összefüggéstelen dolgokat írt rá, de mindegy, mondta a mama, szép tőle, hogy gondolt ránk. Szerintem is kedves volt tőle. Most megint lefekszem, mert késő lett közben. Ha holnap lesz időm, megint folytatom visszaemlékezéseimet.
Már megint itt az este, és itt ülök a füzetem előtt. Végre elcsendesedett minden, nyugodtan tudok visszaemlékezni.
Jöttek emberek, és a ház oldalát megtámasztották gerendákkal. Állítólag nagyon meggyengült a tűzfal. Lehet, hogy Gizi néninek is köszönhető, mert az örökös zabálástól akkorákat fingik, hogy beleremeg a ház – mondta a nagymama, aki sosem szokott tévedni. Ő, amúgy minden misén ott van, ezért felvilágosította a Jóisten, hálából a szorgalmáért.
Gizi néni is jár misére, de gyanítom azért, mert ott a nagy zajban, éneklésben, hatalmasakat lehet fingani, és nem tudja rábizonyítani senki. Hát én nem értek hozzá, de azt gondolom, nagyon neveletlen és otromba cselekedet, amúgy az Istent nem lehet a nagyi szerint becsapni, és meglesz ennek a következménye, egy jó nagy büntetés, amit a ronda vénasszony meg is fog érdemelni.
A mama öccse megint a diliben van, de ezt nem szabad így mondani, csak magammal négyszemközt mondom. Időnként madárnak képzeli magát, és le akar ugrani a tetőről, hogy elvándoroljon. Folyton szemmel kell tartani, nehogy butaságot csináljon. De ebben a diliben, azt mesélik, van rácsos ágy, olyan, mint egy madárkalitka, így a mama öccse jól kell, érezze magát, és még figyelni sem kell állandóan. De lehet, neki van igaza, és tud repülni, csak nem hagyják. Egyszer azért megengedhetnék neki, hogy kipróbálja. Hátha.
Most átmenetileg abbahagyom a naplóírást, mert már későre jár, és reggel nagyon fáradt leszek. De kénytelen vagyok későn írni, mert azt hiszik, már alszom, és nem zavarnak, és így nem tudják meg, hogy én vagyok a Lamantin. Ha majd nagy felfedező leszek, akkor már nem kell titokban írnom, és tehetem nappal is, ha akarom. Addig meg marad a jelenlegi szokás, aminek meg is tudok felelni.
Na, végre megint este van, és itt ülhetek irataim fölött. Igaz, alattuk nem ülhetek, mellettük viszont tehetném.
A földszinten a sálkötőt, délután elvitte a mentő. Csak szokása szerint ült és kötött, aztán eldobta kötését, szétvetette karjait, és úgy dobta magát előre a karosszékéből, mint egy futballkapus. Lánya kigördült a konyhaajtón, és úgy visított, mint egy malac, akit ölnek. Azt mondják, szívrohama volt a néninek, de már jobban van. Nagy ribillió volt a házban, azt hiszem a lánya visítása volt az oka.
Ebben a kurva házban mindig történik valami – morogta a Puli papája, majdnem mellényeltem a levesemet. Ez a zsírhegy úgy tud üvölteni, hogyha a temetőbe tenné, kiugranának a halottak sírjaikból. Ocsmány egy részvétlen állat ez a pasi – mondta a nagymama, aki sosem téved. Majd ha ő kezd kifingani, kíváncsi leszek, hogy fog ordítani a beszarikám. Bugyborékolva pöszögte, mert nem volt szájában a fogsora. Ugyan mutter – röhögött a papa, maga hibátlanul fog visítani, mert azt fogak nélkül is lehet. Na, azt várhatod te torzszülött – mondta a nagyi, azt te nem fogod megélni.Így diskuráltak még egy darabig, de én lementem az udvarba, és nem hallottam a többit. Luluval felmásztunk a kőkerítésre, ami a szomszéd ház, és köztünk állt. Egyszerre ordítottuk, hogy Elizabet kérem, mert a házmesternőt így szólította a férje. A spiné úgy ugrott ki az ajtón, mint akit üldöznek, ökleit rázva rohant felénk, mint egy megvadult bika. Torkaszakadtából ordított, hogy ti rohadt büdös kölkök, hogy dőlne rátok a fal. Leverlek onnan bennetek, mint tót a lovát, ha az anyátok nem tudott megnevelni, hát majd én megteszem ti férgek. Pucoltunk onnan rendesen, de még a gangon is hallottuk, mennyire ordít. Nagyon jól szórakoztunk.
Még egy jó kis botrány azért volt délután, Józsi bácsi kapatosan érkezett haza a hentestől, ahova órákkal előbb leküldték. Csurom víz volt elől a nadrágja, mert ha ivott, mindig bepisilt. Nem érezte szegény ilyenkor, ha kellett neki. Az oldalast, amiért küldték – persze elhagyta valahol, amiért a szent asszony úgy behajította a konyhaajtón, hogy szegény talán még be is csinált. Akkorát koppant a feje a falon, hogy még az udvaron is hallani lehetett.
Hű de szerencse, hogy nem vagyok nős – röhögött a Pimpi bácsi, mert a nagy zajra előjött, és csak úgy dülöngélt a vihogástól. Maga csak fogja be a pofáját, maga semmire se jó ökör, kiabálta le Józsi bácsi felesége, magát már rég agyon kellett volna csapni. Jól van te boszorkány. Csak károgj, majd csak megesz a fene – ordított vissza Pimpi bácsi. Ezt követően, már nem volt más botrány.
A mama öccse küldött egy képeslapot a diliből. Elég összefüggéstelen dolgokat írt rá, de mindegy, mondta a mama, szép tőle, hogy gondolt ránk. Szerintem is kedves volt tőle. Most megint lefekszem, mert késő lett közben. Ha holnap lesz időm, megint folytatom visszaemlékezéseimet.
Már megint itt az este, és itt ülök a füzetem előtt. Végre elcsendesedett minden, nyugodtan tudok visszaemlékezni.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése