Tépázott fekete felhők

Tépázott fekete felhők futnak át az égen,
Egy nagy egész darabjai voltak régen.
A szél egymástól is messze fújja őket,
Elveszítették emlékét is boldog időknek.

Csak mennek, csak szaladnak előre céltudatlan',
Hagyják hajtani magukat mozdulatlan.
Rohannak végig az ég tengerén,
Hátrafordulni, az már túl nehéz.

Mint árva falevelek, csak sodródnak az árral,
Nem törődnek, nem foglalkoznak a mával.
Jövőjük sincs nekik, csakis múltjuk,
Ez lesz az ő legutolsó útjuk.

Tépázott fekete felhők futnak át az égen,
Nem vágynak, nem is reménykednek már régen.
A szél egymástól is messze fújja őket,
Elveszítették emlékét is boldog időknek…