Vihar

Közönséges este, annak indult ez is,
Az eget ormótlan nagy fellegek fedik.
A szél süvít, hangja sérti a fülemet,
Annál is rosszabb, fáj, maró az üzenet.

Gúnyosan kacagva, tőrét belém döfi,
Kegyetlen ármányát, vad tréfáját szövi.
Hát fordulj ellenem, tárt karokkal várlak,
A koldust, a szegényt, mondod, mégse szántad.

Kardot ellened nem, én nem emelhetek,
Mert valaha régen, egykor szerettelek.
Teljes fegyverzetben, tőrrel törsz vé(d)tlenre,
Ne kímélj, ne sajnálj, szúrjad hát szívembe!

Nekem te nem árthatsz, megtetted mára rég,
Sebből, melyt te ejtél, csak folyt és folyt a vér.
Élet s halál közt lebegek, tán létezem,
Fájdalmat okozni, nem tudsz már énnekem…