A költő haragja

Ajkain némán úgy
reszket az ideg,
szíve is kőkemény,
fekete, rideg.

Tollával versét
tetoválja lapra,
sistereg, izzik
a papiros alatta.

Füstöl a tinta,
szikrázik kék nyoma,
erős a szó,
az olvasó tétova.

Dühödten suhint
pennával a költő,
lapján a méreg
sorokat kitöltő.

Vörös már feje,
szórja a rímeket,
s betűkből formál
végtelen íveket.

Elgurult gyógyszere,
ez itt már nem mese!
Vigyázz a költővel,
golyóstoll fegyvere!