Folyondár

éji sötétben sápadt
haragvó holdvilág lát
út nélküli
lankák lejtőin
kábán bolyongok
utamon kísérnek árnyalakok
megállok néha
mély csendet hallgatom
távolból
kiáltanak kelletlen
hangon kuvikok
tapogató kar nyúl felém
zöld folyondár fonja
ragacsos indáit béklyóként
kőmerev lábamra
csápja nyúlik
mind magasabbra
ördögi ölelése
torkomat fogja marokra