EZ, MÉGISCSAK HALLATLAN

Mert sokaknak a volt, a most is van, mert akkor múlik el valami bennem, ha megengedem.
A lesz mibenléte örök vita és álmodás, a bizonytalanság netovábbja, de ugyan miért ne tovább, ha a volt úgyis megmérgezi, mert sosem múlik el semmi, legfeljebb igyekszünk nem gondolni rá.
Amúgy, mindhárom szituáció eleve egyazon síkon gördül, egyidőben, mert nincs kétidő, és akit ez zavar, az meg van áldva, mert megkeseríti minden percét.
Egy féregnek miért nem mindegy, hogy a múltan, jelenben, vagy jövőben hiszi magát?
Ott van, ahol van, senki meg sem kérdezi, hogy mit gondol erről, mert nem is érdekel senkit, és ez a történet katasztrófája, mert minden mindegy, és ezen nincs, hogy segíteni.
Ha lenne, sem szabadna, mert új helyzet, új bonyodalmakat szül, a régieket már megszoktuk, de egy másik állapotot biztosan rosszul lehet csak lereagálni.
Ezekből a reakciókból rettenetesen sok van, nem kell őket gyűjteni.
Egyszer egy cecelégy dongóvá változott, és ahelyett, hogy dongott volna, továbbra is zümmögött.
Ezért a cecék üldözték, a dongók meg agyonverték, mert árulókkal nem tárgyalunk- mondták.
Állítólag, a hülyeség nem űberelhető egy bizonyos nagyság esetén, de én ezt nem hiszem, mert csak a tisztességnek vannak határai, mert csak szolid vágyakat melenget, és nem mer, nem mer belehandabandázni a dolgokba, pedig a dolgok hajlanának rá, hogy megengedjék.
De ha nem, akkor nem, nem kötelező a disznótor, lehet magányosan is éhenhalni, meg tömegben is, ez egy szabad ország, és az embereknek vannak jogaik.
Sok jelenben élő kritizálja a múltat, meg a jövőt, a mával is elégedetlen, de azt halkan simfeli, mert azért seggberúgás jár.    
Aztán alkalmasint a visszarúgás, a kurvaanyádozás meg hasonlók, mert önérzeténél csak aranyere nagyobb, de vigasztaló, hogy viszont agyzsugora megállíthatatlan.
Nem is baj egy jó kiadós irreverzibilitás, mi az Istennek menne minden jól, annál unalmasabb nincs is.
Marad a nagy fene önérzet, a baromságok túlértékelése, másodfokon is elítéljük a vihart, mert a rohadt erősebbre sikerült, mint a meteurológia jelezte erősség.
Akkor te lehetsz a nagy nemzeti orákulum, a nagy vakbél, a csorda kloákája, mert az igazán megtisztelő, te csak kibocsátasz, mert kakálni csak a plebsz szokott.
Téged meg olyan magasra evett a fene, hogy fényes ábrázatod a felhők fölé került, és hiszed, látsz lefelé, de gőzöd nincs, hogy mi a frászt nézel, azzal a két csillogó golyóddal.
Öntelt leszel, és felettébb elégedett, könnybe lábadnak szemeid, ha magadra gondolsz. 
Ahol te vagy, ott már nem jön meg az ész, csak elmegy, és mikor egy babkaróval lever a következő zsenijelölt, vérig leszel sértve.
Ott fogsz bőgni a holt avarban, mint egy részeg tehén, és azt hiszed okultál a történtekből, pedig nem igaz. Te nem tanulsz semmiből, mert ahhoz ész kéne, ami neked ott fent, mind elfogyott.
Csak szidod a múltat, átkozod a jelent, és köpsz a jövőre, de azért titkon reménykedsz benne.
Pedig ott nem kellenek hülyék, az bőven fog akadni anélkül, hogy meghirdetnék a státust.
Beleragadsz a mába, a múltra meg alig emlékszel, mert nincs is mire, hiszen csak butaságod története, ami neked zsenánt.
Te vagy a nagy elfelejtő művész, egyben egy Darwini csoda, mert ilyen állatot még ő sem talált, pedig nagy a kínálat.
Megírod élettörténetedet, azt hazudozol, amit csak akarsz, a kutya sem fogja elolvasni, hát még ellenőrizni. Akkor tör ki a szép új világ neked, a nyakad helyett, ami az élet nagy tévedése lesz.

Kép: Kapolyi György Nyugalom című alkotása