-Jó napot kívánok! Ugye maga a város legjobb asztalosa? Egy ismerősöm, a maga címét adta meg nekem.
- Nem, én nem vagyok asztalos. Katalizátor vagyok.
- Az meg milyen hivatás? Még sosem hallottam róla.
- Az a munkám, hogy folyamatokat indítok el emberekben. Aki velem találkozik, hamarosan megtalálja a helyét a világban. A munkanélküli munkát talál, az iszákos leszokik a piáról, az egyedülálló megtalálja a párját, vagy visszatalál egykori szerelméhez, a nincstelen meggazdagszik általam.
- De hogy? Mit tesz ezen ügyek érdekében?
- Semmit. Csak véletlenül összefutok ezekkel az emberekkel, jól elbeszélgetünk, és aztán mindez megtörténik velük. Én is csak teljesen véletlenül jöttem rá, hogy tulajdonképpen katalizátor vagyok, sok-sok év után.
- Ah, értem.Tudja, én meg szerencsejátékos vagyok. Egyszerűen képtelen vagyok leállni vele. És amióta az asszony kidobott, még intenzívebben csinálom. Azt hiszem, lassan be fogok kattanni.
- Jó, akkor most köszönjön el tőlem, vagy ha gondolja, időzzön még el itt egy kicsit, érezze jól magát a társaságomban, aztán térjen vissza oda, ahonnan jött. Biztos vagyok benne, hogy innentől megváltozik az élete.
- Oh, rendben,köszönöm. És mondja, élvezi a hivatását, ezt a katalizátorságot?
- Nem, nem élvezem. Ha már itt tartunk, szívesebben lennék traktoros, vagy valami egészen más.
- Akkor miért nem vált szakmát, ha Önt ez nem teszi boldoggá?
- Mert tudja, én katalizátornak születtem.
- Áh, ez olyan, mint a született gyilkos....
- Valami olyasmi. Kicsit azért jobb, mert az emberek a helyükre kerülnek általam, és igazából ezért nem is kell sokat tennem.
- Akkor ez azért megnyugtató érzés a maga számára, hogy miután a sors összehozza ezekkel a személyekkel, mindegyikük élete jobbra fordul, nem?
-Egyfelől jó, hogyne lenne az. Másfelől mégsem teljesen, hiszen ezek az emberek közel kerülnek hozzám, de miután sikerült a folyamatokat elindítanom bennük, már sosem látom őket újra. Örökre elfelejtenek.
- De akkor honnan tudja meg, hogy az életük jobbra fordult?
- A hírekből, a szomszédoktól, s egy-egy üzenetből, amit a címemre küldenek, de ez utóbbi kevésbé jellemző. Kevesen tudatják velem, hogy jóra fordult az életük, de már beletörődtem, hogy ez egy ilyen hálátlan szakma.
- Értem. Ha tényleg változás áll be nálam, biztosíthatom Önt afelől, hogy írni fogok. Még egy kérdést feltennék azért, mielőtt elbúcsúzom.
- Kérdezzen csak!
- Még nem találkozott egy másik katalizátorral? Talán, ha összefutna egyel, segítene magán is, és lehetne pl. traktoros vagy amit akar.
- Találkoztam már, de ez a szakmán belül, tudja, összeférhetetlenség. Két katalizátor nem is tud mit kezdeni egymással. Ez az igazság.
- Hát jó, akkor én most elköszönök. Tartozom valamivel?
- Nem, semmivel. S mivel valószínűleg nem találkozunk többet újra, minden jót kívánok!
- Köszönöm. Magának is minden jót!
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése