Szűk inge alól elővillan a bőre - talán a gomb is megszökött tőle már rég -, borostás arcán a napok gyűrődése szenvtelenül nézi a kilyukadt cipőt. A festőállvány csak látvány-kellék, s míg napsugár lopózik a félszeg dikóra, a kis csuporban fény-árnyék táncol a beszáradt tempera lelketlen színén. Művész úr - néznek fel rá a korcsmában, s bár rég nem hiszi az égi ajándék becsét, gyufásdobozba szorított istenként dühvel pingál eget, földet, embert - teremtést! Néha, mikor a panelfalon áthallatszik a Rachmaninov-etűd, táncra gondol, filmre, zenére, virtuóz-szövegekre - , disznószőrű ecsetjét sarokba dobja, és összeszorított fogakkal készül az újjászületésre...
Ez nagyon jó szöveg, igazán megkapó, magával ragadó. Ízes, olvasmányos. Tetszik!
VálaszTörlésArra vonatkozólag viszont megerősítést kérek, hogy tényleg ilyen formailag is, mert így érkezett be...
Csak rajta! Szülessen ujjá!
VálaszTörlésTetszik.
Nagyon tetszik. Mint egy prózavers... Élményt adó, szép.
VálaszTörlés(Már egyszer írtam ide - de rejtélyes módon eltűnt a bejegyzésem :(
Lendületes, kellemes olvasmány.
VálaszTörlésDe formaiságát én is megkérdőjelezem.
Szép munka.
Ez jó. :) Hangulatos életkép. Szerintem prózaversként abszolút megállja a helyét.:)
VálaszTörlésBalázs, Éva, Gvalika, Szabolcs, Amarilla, köszönöm. Valóban prózaversnek szántam. Első próbálkozás. Ilyenre sikerült... :)
VálaszTörlés