G-O-M-E-N-A-S-A-I

G

A legjobb barátnőm az életét adná értem. Bármikor megmentene, befogadna, megvigasztalna, ha kérném. Ezért kell most meglátogatnom. Lassan nyitok be a szobájába. Alszik. Nem tudja miért hívtam ide nyolc másik ismerősömmel együtt. Majd rájön. De akkor már késő lesz. Belépek a szobába, és az ágya fölé hajolok. Nézem a nyugodt arcát, ahogy alszik, és irigylem, amiért még vannak álmai. Ha csak illúziók is, hatalmas jelentőségük van ahhoz, hogy életben maradhasson az ember. Igaz, altató hatása alatt van, de ez most nem számít. Amiket eddig átéltem, annyira elködösítették az elmémet már talán évekkel ezelőtt, hogy nem tudok, de nem is akarok gondolkodni. Végigsimítok a lágy, alabástrom bőrön, és a szívem beleremeg a fájdalomba.

Kiszakítom magam a látványból. Sietnem kell. Még nyolc másik embert kell meglátogatnom ma.

Jobb mutatóujjamat belemártom a piros folyadékba, és rárajzolok egy betűt életem egyik értelmének homlokára. Egy G-t.

O

A második szobában édesanyám szuszog nyugodtan. Sosem fogja megérteni, miért tettem, ahogy a többiek sem. Egy ember tudja csupán, mire készülök, de ő messze van innen. Mélységesen megbántott, és még csak nem is tud róla. Nem panaszkodom. Nem mondtam el neki, mit érzek, azt az egy alkalmat kivéve. Most itt ülök annak az ágyán, aki nélkül nem születhettem volna meg. Nem tudom, köszönetet mondjak-e neki, vagy számon kérjem a meggondolatlanságát, hogy ebbe a vad és kegyetlen világba taszított húsz évvel ezelőtt. Remegő kézzel rajzolom arcára az O-t.

M

Harmadikként édesapám ősz tincsei alá kerülnek a vonalak. A maga konzervatív, mégis érdeklődő módján mindig megpróbálta a jó irányba terelni az életemet. Talán hallgatnom kellett volna rá. Távol lévő szerelmem is sokszor kérdezte tőlem, miért nem lettem jó vagy rossz kislány. Miért maradtam mindig szürke. Tényleg. Miért? Sosem fogom megérteni. Talán túlságosan szerettem mindenkit, és senkit nem akartam megbántani azzal, hogy becsatlakozom valamelyik csoportba.

E

Drága testvérem! Félig ugyanaz a vér csordogál az ereinkben. Miért kellett ennyire eltávolodnod tőlünk? Miért volt fontosabb az a nő mindenki másnál? Megértem, hogy szült neked egy gyermeket, és ezért kötődsz hozzá, de már előtte is őt szeretted jobban nálunk. Legalábbis ezt próbáltad elhitetni velünk. Ujjamat ismét a "festékbe" mártva megkapod az éjszaka negyedik betűjét, tervem beteljesülésének újabb darabkáját.

N

Óh, kedvesem! Sosem vettem észre ez idáig, hogy mindig körülötted forgott az életem. Bármi történt, mindig visszajutottam hozzád. Az óvodában is ismertük egymást, egy általános iskolába jártunk. A középiskola elszakíthatott volna minket egymástól, de együtt buszoztunk majdnem minden nap. Később az új otthonom miatt futottunk össze gyakran. Sosem szűntem meg rád gondolni. Még barátnők sem vagyunk, mégis te vagy az, aki minden stádiumomban ott voltál valahol. Általában a homályos háttérben, de ott voltál. Te kapod hát meg a középső betűt, az N-t.

A

Drága fivérem! Te is csak félig vagy az enyém, de te nem futottál olyan messzire tőlünk, mint ikertestvéred. Életed párja elfogadott minket, és nem tartott meg magának teljesen. Két szép gyermekedre most ő vigyáz nagy gonddal otthon, és nemsokára hazatérsz. Hogy megkönnyebbülten, vagy szomorúan, nem tudhatom. Csak remélhetem, hogy hamar belenyugszol döntésembe. Legyél hát igazi testvéred tükörképe, ő elölről a negyedik, legyél te hátulról ugyanazon sorszámú! Egy A-t festek rád jutalmul.

S

Kedves barátnőm! Sosem mondtam el, mennyire szerettelek, amíg egy osztályba jártunk, és még utána is. Nem hittél volna nekem. Pedig tényleg sokat jelentettél, míg ugyanazokon a borzalmakon mentünk át nap mint nap. Sőt! Te talán több rosszat kaptál az élettől, mint én. Hát igen. Aki erősnek született, az mindent kibír. Én nem voltam ilyen szerencsés. Lásd, egy szem visszautasítás elég volt negyed cseppnek, ami teletöltötte azt a bizonyos poharat véglegesen és megmásíthatatlanul. Még most is Ő jut eszembe, pedig nem lenne szabad rá gondolnom. Tudja, mit teszek. Megírtam neki. Nem akadályozhatja meg. A már sötétülő folyadékkal megkapod az S-t a bocsánatkérésemből.

A

Barátnőm. Volt szobatársam. Mégis mit mondhatnék? Kisöpröm éjfekete hajadat szemedből, és te még önkívületi állapotodban is belesimulsz az érintésembe. Annyiszor vigaszt találtam nálad! Annyiszor megnyugtattál! Hogyan köszönhetném meg? Talán mondjam azt, tényleg sajnálom? Úgysem hallod, mit mondok, vagyis nincs értelme. Egy mély sóhajjal felfestem homlokodra betűdet. Te is A-t kapsz, mint egyik testvérem. Olyan is vagy nekem, mintha a nővérem lennél.

I

Hol is kezdjem?! Jobban szerettelek, mint egy nő férfit szerethet, sokkal mélyebb érzésekkel, mint amit mások el tudnak képzelni. Tudom, hogy te sosem szerettél viszont úgy, mint én téged, de ez lényegtelen. Megengedted, hogy a közeledben legyek. Ez mindennél fontosabb. A testi vágy feléd meghalt körülbelül ismeretségünk útjának felén, szerintem érthető okokból. Ne kínozza magát az ember olyan dolgokkal, amiket nem kaphat meg. Ezért is mondtam le minden ilyen érzésről, amíg nem jött Ő. Úgy éreztem, jobban szeretem, mint téged, de talán csak sablonosabbak voltak az érzéseim. Azok a cukormázas álmok váltak valóra mellette, amiket az emberek szerelemnek képzelnek. Az is volt. Nem hazudhatok magamnak. Még mindig szeretem. De ennek pár perc múlva már nem lesz értelme. Most csak rád figyelek. A lelked és a személyiséged szédítő hatással volt rám minden találkozásunk alkalmával. Nem tudom elmagyarázni, mennyire fontos vagy nekem. Ezért is fejezem be veled a sort. Ha meghalok, rád szeretnék emlékezni, és a közösen töltött percekre. Ennek az I-nek egy kis darabkáját üzend meg közös barátainknak, és unokatestvéreimnek is. Névrokonodnak is jár belőle egy kiadós darabka, de sose feledd, hogy ezzel nem csökken az értéke! Sőt! Minél többet adsz, annál többet kapsz. Belemártom ujjamat a bal csuklómból egyre erősebben csordogáló vérembe most utoljára, és megkapod te is a jegyedet, amit neked szántam.

Lehajtott fejjel, könnyeimmel küzdve sétálok ki a kilencedik szobából, ami a tízes számot viseli. Hiányozni fogtok. Hiányozni fogok?

Kicsit megkevertem a számozást, de ezt már nem róhatja fel nekem senki. Az én helyem a kilences és tízes közti nyolcas szoba, ami a kedvenc kék-árnyalatommal van átitatva. Persze a ti színeitek is megjelennek. És nemsokára EGY nagyon erősen fog rikítani.

Leheveredem az ágyamra, estélyi ruhám lágyan siklik az ágytakarón. Legalább halálomkor legyek szép, ha előtte nem sikerült. Ujjaimat összekulcsolom a hasamon. Nem érdekel, ha összevérezem. Nem számít. Az is én vagyok, a ruha is az enyém, összetartoznak.

Szédülök, az ájulás szélén vagyok. Érzem, nemsokára meghalok. Mindenkit vár a személyre szóló búcsú az éjjeli szekrényén. Mire felébrednek, már rég halott leszek.

Épp hagynám lecsukódni a szemeimet, mikor nyílik az ajtó. Kérdőn fordítom a fejem a bejárat irányába, mikor meglátlak Téged. Pont a legjobbkor érkeztél, hogy lásd a pusztulásomat. Semmit nem tehetsz ellene. Idesietsz mellém, lefekszel az ágyamra, és átkarolsz. Nem törődsz a vérrel, ami a ruhádat beszennyezi. Csak szorítasz, és a könnyeiddel küzdesz, látom rajtad. Halkan szólalsz meg, alig hallom.

- Tényleg nincs más megoldás, Szerelmem?

- Még sosem neveztél így. Gyakrabban kéne haldokolnom. És már túl késő - nem értem, hogyan értél ide ilyen gyorsan, de most nem is lényeg. Még utoljára beszívom az illatodat, miközben a válaszodat várom.

- Megérdemlem, hogy elvedd, amit a legjobban szeretek. De, ha nem haragszol, viszonzom a kölcsönt. Nélküled úgy sincs értelme.

- Miről beszélsz? - de már nyúlsz is a kis szekrényre, hogy levedd róla a már véres szikét.

- Veled megyek. Nem halhatsz meg egyedül!

- Bolond vagy!

- De szeretlek!

- Hamarabb is rájöhettél volna.

- Ahogy te mondtad, már túl késő.

Csuklódhoz szorítod az éles pengét, és egy határozott mozdulattal meghúzod. Mint ahogy én tettem. Hosszában. Így biztosabb a hatása. A Te vágásod mélyebb, így egyszerre fogunk elmenni. Azt hittem, már nem lesz több fájó gondolatom, de elintézed. Még egyszer, utoljára.

Felszisszensz a fájdalomtól.

- Áh, ez ég!

- Mire számítottál? Lágy fuvallatra? - a szemembe nézel, és lágyabbá válnak a vonásaid.

- Annyira nem is fáj - mondod, miközben közelebb húzol magadhoz.

- Szentimentális hülye! - suttogom, miközben elhelyezkedem a karjaidba, és egy lágy csókot lehelek a nyakadra.

- Magának való idióta - Suttogod ajkaimnak, majd szádat az enyémre szorítod egy rövid pillanatra.

Így fekszünk egy ideig, mire elragad a sötétség.

Másra nem emlékszem.

Így lettem angyal a Te testedben, s lettél Te az enyémben ördög. Nemsokára beteljesül szerelmünk.