Amikor csak tudom,
húzom az időt.
Magam ellen fordítom a perceket.
Öngyilkosként futok,
nem húzok cipőt.
Dúvadként falom a kilométereket.
Semmire sem jutok.
Felettem ki dönt?
Önmagam adom-cserébe életet.
Tisztelt Szerők, Látogatók!
A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.
Szinay Balázs,
főszerkesztő
2011. május 24., kedd
Hajsza (KK-V)
► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!
Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.
Még emésztem.:) Első blikkre megint az első két versszakig van lendület, az utolsót még nem egészen értem.:-)Vagy csak én nem vagyok kellőképpen ráhangolódva.
VálaszTörlésHeni
Kedves Zoltán!
VálaszTörlésElőször is szeretném kiemelni a strófákban rejlő számtant. Ha jól megnézi az ember, az első sorok szótagszáma rendszerint 6, a második sorok szótagszáma 5 a harmadik soroké pedig (a második versszak kivételével) 11. 6+5=11. Ez nekem különösen tetszett. Nem tudom, mennyire szándékos, bár ahogy a sorokat elnézem, a mondatszerkesztés, felhasznált szavak alapján ez egy igencsak tudatos szerkesztésre utal.
Az egyik legnagyobb problémám a verssel, hogy nem képez egy nagy, globális egységet, hanem versszakonként külön-külön kis egységeket olvashatunk. A téma még megvan, mint közös elem, de a réma hiányzik. Márpedig egy szöveg egységéhez elengedhetetlen a téma-réma kapcsolata.
Az első strófa rendben van.
A másodikban az utolsó sort nem érzem elég finomnak. Stilisztikailag nem harmonizál semmivel sem. Szerencsére ez a diszharmónia nem kirívó, így nem is pazarlok rá több szót.:)
Az utolsó versszakkal ellenben többet kell foglalkoznunk. Az első két sort mi köti össze?
"Semmire sem jutok." Ez így önmagában egy állítás, ami a levegőben lóg. Ha nagyon erőltetem, hozzá tudom kapcsolni az előzőekben ábrázolt futáshoz, de maga a strófa olyannyira elkülönül tőle, hogy zavarossá válik a képzettársítás.
"Felettem ki dönt?" Ez a kérdés is a levegőben lóg. Ami nem volna baj, ha a vers legvégén lenne, mintegy nyitva hagyva a költeményt. De így, a szakasz közepén nem a legjobb megoldás.
"Önmagam adom-cserébe életet." Ha puritán és szörnyen naturalisztikus szeretnék lenni, akkor ide csak ennyit írnék: mi van? :) Szerencsére azonban ez távol áll tőlem, így kifejtem. Amit ez a sor jelent: Odaadom önmagam, és magamért cserébe életet kérek. Na most. Amiért magyartalanná válik a sor: a második tagmondatból hiányzik az állítmány. Persze érthető, hiszen nagyon precízen ki vannak számolva a szótagok, így nem lehet hosszabbra venni. A precízség nagyon fontos, de nem szabad, hogy a forma a tartalom, de még inkább a nyelvhelyesség (jelen esetben az érthetőség) rovására menjen.
Még egy nagyon szép dologgal szeretném zárni monológomat: a rímelés. Ez semmi esetre sem maradhat említetlen. Nagyon szép, ahogy az egyes sorok végei hol tiszta rímekkel, hol csak asszonáncokkal visszacsengenek a versszakokban, így globálisan köti össze a verset. Mivel ezt most elég esetlenül sikerült elmagyaráznom, ezért inkább felírom a rímképletet, az tiszta és világos: abc abc abc.
Tehát végezetül: maga a versforma nagyon jó, szép és szabályos, de ez önmagában csak egy jó váz. Ezt jól kell kitölteni. A gondolat adott. Már csak a szavakkal való leképzése kell, hogy helyesen megvalósuljon, és akkor minden rendben lesz.
P.
Matyókám! Olvastalak! Kritikusunk oly részletesen kielemzett, hogy mást nem tennék hozzá. Bólogatok.:)
VálaszTörlés