Meg nem élt jövőd záloga

Alois, második felesége halála után nagyon nehezen viselte a mindennapokat. Negyvenedik évét betöltötte már és úgy érezte nincs tovább értelme az életének. Nem várta más otthon, csak az üres hitvesi ágy. Asszonya, az alig egy éves házasságuk alatt nem ajándékozta meg gyermekkel sem.

Ám a férfi élete egy csapásra megváltozott, amikor a szeme előtt nővé cseperedő nevelt lányával( akihez unokatestvéri szálak is kötötték) a varázslatosan üde Klarával, merőben új szemmel néztek egymásra. Már nem csupán apa-lánya kapcsolatban voltak. A Sors különös játékaként, vonzalmuk kölcsönösségen alapult. Szerelmük oly hirtelen lángolt fel, hogy futótüze később szinte az egész világot felemésztette…..

Miután erős rokoni szálak fűzték őket össze, a család nem nézte jó szemmel az egymás iránti túlzott ragaszkodásukat. De Alois és Klara szerelme nem ismert lehetetlent. A család aggodalmaskodó véleményével mit sem törődve házasságot terveztek. A helyi plébános, a család teljes bizalmát élvezve, kiutasította a jegyespárt Isten szent házából. Alois makacs ember hírében állt, nem volt ez másképp ebben a kényes helyzetben sem. Audenciát kért a linzi püspök atyánál, kitől a kánoni tiltás alól akart felmentést kieszközölni. Kérése süket fülekre talált, melyet a keménykötésű parasztember nem emésztett meg. Élve fellebbezési jogával és a falu népének megbotránkozásával nem törődve, kérelmét Rómába is elküldte. Mindenki meg volt győződve arról, hogy bolondság volt Aloistól Őszentségét ilyen erkölcstelen kéréssel zaklatnia.

A római pápa volt az utolsó ember, ki megakadályozhatta volna a jövő katasztrófáját.

Isten és földi helytartójának útjai, gondolatai azonban kifürkészhetetlenek. A plébános pulykavörös ábrázattal nyújtotta át a fiatal párnak a diszpenzációt, mely XIII. Leó pápa beleegyezését tartalmazta a házasságukat illetően. Ennek folyományaként a megelégedett, nyakas vőlegény 1885. január 7. napján oltár elé vezethette húsz esztendős aráját. Amilyen nehézkesen tudták közös életük alapjait megteremteni, olyan keserves volt a folytatás is. Balszerencséjük csillagzata a házuk fölé költözött. Egyesek átkokról suttogtak, mások boszorkányságról. Valójában egyedül vérrokonságuk átka üldözte őket, mikor megszületett gyermekeik egyike sem érte meg a kétéves kort. Mindkettejük idegeit megtépázták a sorozatos halálesetek. Alois félt, hogy asszonya rámegy a gyermekvállalással járó kudarcokra. Ő maga is görcsösen vágyott egy utódra, de féltette törékeny feleségét.

Megijedt a kissé eszelősen mosolygó Klarától, mikor még nem is domborodó hasát simogatva, bejelentette negyedik terhességét. Az asszony szemében vad szikrák járták táncukat, mely az anyák ősi erejét voltak hivatottak tükrözni. Szent meggyőződése volt, hogy méhének gyümölcse beérik. Tudta, nagy ember lesz belőle, ahogy a falubeli javasasszony is jósolta neki.

Egy fagyos tavaszi napon Aloist egyszerre csodálatos és aggodalmaskodó érzések kerítették hatalmukba, mikor asszonya jajveszékelése töltötte be a házat. 1889.április 20.-át mutatott a kalendárium. Éppen nagyszombaton, hosszas vajúdás után Klara egy fiúcskának adott életet. Az újszülött a keresztségben az Adolf Hitler nevet kapta.