Sir Gawain és a Vörös Sárkány Cantiga II

Cantiga II

Üde zölden virítottak a dombok
Akárcsak a távoli erdei lombok
S az öreg zarándokút mentén
Pihenhetett az utazók szeme
A májusi szép virágok tengerén,
Az lélekemelő képben gyönyörködve
Léptetett előre a kis csoport
Ami négy deli vitézt számolt:
Legelöl sir Gawains mellette
Fegyverhordó Gaheris, öccse,
Majd megettük a két csatlós
Szekérbakon ülve, mely szekér
Gawain páncélját, fegyvereit vitte.
A szép lovag udvari ruháját viselte:
fehér vászoning feszült testén,
Nyakán s ujján arany hímzéssel ékítvén,
Efelett viselte hosszú tunikáját,
Ami a lemenő Napnak ragyogását
Idézte színével szemünk elé,
Derekát fekete kardszíj övezte,
Szép rezes veretekkel díszítve,
Rajta kard függött, bőrözött
Hüvelyben pihenve a penge.
Gesztenye haját kétoldalra fésülve
Göndör csigákba rendezetten hordta,
A fürtök alja vállát súrolta.
Gaheris öltözéke is hasonló volt,
De ő tengerkék tunikát hordott,
Rozsdaszín, ezüstékes inggel,
Szőke fürtjeit hasonlóképp hordta,
S övén volt néki is kardja.
Így mentek
Előre az poros úton egyre,
Míg egy kőhídhoz értek
Itt állt meredten az őre
Kitől engedélyt kértek
Az utazók az átkeléshez.

Mikor elérték a zord harcost
Gawain hozzá ekképp szólt:
"Jó vitéz! Engedj utat nekünk,
Caer Ariconba igyekszünk,
Sietős az utunk mostan
Ha kell ezüst vagy arany,
Tallérokban megkapod most,
Ha tovább engedsz minket!"
Az őr emígyen replikázott:
"Én által nem engedlek pénzért,
Csupán egy áron: veres véredért,
Ha vívsz velem, megfizeted vámom,
Úgyan utadat majdan el nem állom."
Megfelelt erre a hős lovag tüstént:
"Nosza láncsára fel hát! Vértem,
Gaheris hozzad mostan, hogy öltsem
Fel hamar, hogy kopiát törhessek!"
Nem is késlekedett Gaheris,
Elléptetett a szekérig,
S odaérvén bátyja, öltöztetni
Kezdte, ráadta gambesonját,
Majd jó páncélruháját:
Láncharisnyát húzott reá,
Térdére vaslemez került,
Majd nehéz láncinget adott rá,
Erre került a páncélkabát,
Fejére fehér sapka,
Erre bascinet sisakja,
Így már készen állt a viadalra.
Felült
Lova, Kincaled nyergébe
Már ellenfele is készült,
Akkor szállt nyeregbe
S a pillanat feszült
Mint a damoklészi penge.

Valósággal tüzet fújtak a lovak
S patáikkal a földön kapartak,
Türelmetlenül várva a harcot,
Mikor a két lovag jelt adott,
Sarkantyújukat oldalt csapva
Fogtak vad, esztelen vágtába,
A kopiák a pajzsokon csattantak,
A lovasok pedig a földre zuhantak,
A csörte döntetlen lett,
Más fegyverrel folytatták a küzdelmet:
Gawain jó kardját markolta,
Míg az őr tollas buzogányt ragadott,
Sir Gawainre ordítva rontott,
Aki csata állásban fogadta,
Majd a fejre mért csapást hárította,
A keresztvassal oldalra lökte
Ellenfele fegyverét, eltalálta fejét,
Kardja markolatgombjával ütve,
S attól az megtántorodott,
Majd Gawain feléje csapott,
De elvétette a vágást,
S ellenfele viszonozta támadását,
Amit kisasszony állásban várt be,
Majd sikeresen hárított el
Hős Gawain, s kulcs állásban,
pengéjét karjára fektetve,
Járta körbe a megzavart ellenfelet,
S vágást indított felé,
Feje felett körívesen lendítve a pengét,
Nyakára sújtott a másiknak,
Az elvágódott a pázsiton,
Veres vérével festve eme szőnyeget,
De még pislákolt benne az élet,
Ezért a sisakrostélyt felemelve
Imígy szólt sir Gawainhez:
"Erősebb voltál,
Legyőzettem általad most én,
Ki bajnok voltam a hídnál
Híres veretlen vitézként
Ha mostan kegyelmet adnál
Inkább kezed által halnék."